Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A jövő gyárát építi a Nestlé Bükön

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. november 8. 17:58
Kapacitásbővítő fejlesztést valósít meg 2022 végéig a Nestlé Hungária Kft. büki gyárában. A fejlesztésnek köszönhetően 120 új munkahely jön létre – mondta az InfoRádiónak a cég ügyvezető igazgatója.

A Nestlé büki gyárában megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztés értéke 35 milliárd forint, ami két újabb alutasakos gyártósor és 50 robot csatasorba állítását jelenti – mondta az InfoRádiónak Noszek Pétert, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A bővítésnek köszönhetően a gyár éves szinten további 50 ezer tonna prémium állateledelt fog tudni előállítani. A mintegy 16 ezer négyzetméteres új gyáregység várhatóan 2022 negyedik negyedévében fogja megkezdeni a működését, 120 új munkahely megteremtésével. Noszek Péter kiemelte: a büki bővítés a Nestlé tavaly bejelentett 50 milliárdos zöldmezős beruházásához illeszkedik, ami a már meglévő gyáruk mellett 24 hektáros területen 160 munkahely létrehozását jelentette, szintén 50 ezer tonna kapacitásnöveléssel.

A büki kapacitásbővítő fejlesztés kis túlzással űrtechnológiát fog megvalósítani – tette hozzá Noszek Péter, hiszen ha valaki ellátogat majd az üzembe, nem valószínű, hogy ráismer arra, hogy az egy állateledelgyár. A létesítmény kívül-belül tiszta üveg és acél lesz, a gyártási folyamat pedig a félszáz robot révén teljesen automatizálva lesz.

„Ez már a negyedik ipari forradalom, gyakorlatilag a jövő gyárát jelenti”

– fogalmazott a kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy akárcsak a tavaly elkezdett fejlesztési ütemben, a mostaniban is az innováción, valamint a környezetbarát megoldások alkalmazásán van a hangsúly.

A Nestlé Hungaria Kft. idén ünnepli 30. születésnapját. A vállalat mintegy 2400 embert foglalkoztat három gyáregységében, Szerencsen, Diósgyőrben és Bükön, valamint a budapesti központjában. Éves árbevétele 164 milliárd forint, amiből 63 százalék az exportot, 37 százalék pedig a helyi eladásokat jelenti. Ami a termékpalettát illeti, a büki gyárban kutya- és macskaeledelt állítanak elő Friskies és Purina márkanevek alatt, Szerencsen Nescafé 3 az 1-ben kávétermékeket gyártanak, valamint itt található a Nesquik gyártásának a nemzetközi központja. A büki gyár termékeinek több mint 90 százalékát, míg a szerencsi gyár termelésének 80 százalékát exportálják. A harmadik, diósgyőri gyár különlegességét az adja, hogy a világon egyedüliként itt gyárt a vállalat üreges csokoládéfigurákat, amiket különböző Nestlé márkanevek alatt forgalmaznak a világ több mint 50 országában – ismertette Noszek Péter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A jövő gyárát építi a Nestlé Bükön – Noszek Péter ügyvezető igazgató
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást