Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az állam kezében maradhat az útdíj szedése

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. október 14. 14:15
A gyorsforgalmi úthálózat koncesszióba adása után is az állam szedheti be az útdíjakat, drágulás pedig csak a törvényben rögzített mértékben lesz – mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A kormány júniusban döntött arról, hogy az állam 35 évre koncesszióba adja a mintegy 2000 kilométeres autópálya-hálózatot, azaz a felújítást, az üzemeltetést, a fenntartást és a bővítést is. A pályázatra három konzorcium jelentkezett, ezeket a Dömper Kft., a Themis Magántőkealap, valamint az osztrák Strabag vezeti.

A G7 gazdasági portál szerint Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter egy háttérbeszélgetésen azt mondta: a közbeszerzést várhatóan még idén lezárják, és a szerződést is megkötik.

Bárki nyeri is el a koncessziót, az útdíj beszedése az államnál, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél marad – mondta az InfoRádiónak Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója. Vagyis a NÚSZ mindennapi munkáját ez alapvetően nem érinti, hiszen a társaság az autópályadíjakat szedi, ami a kormányzati hírek szerint változatlan marad – ismételte meg.

A koncesszióba adás miatt nem lesz útdíjdrágulás, az autópályamatricák ára jövőre a törvényben megszabott mértékben emelkedik – tette hozzá Bartal Tamás. Törvény írja elő ugyanis, hogy

az autópályadíjak minden évben a KSH által augusztusban mért infláció mértékével nőnek.

Ez a most augusztusi adatok alapján 4,9 százalék, tehát minden egyes matricatípusnál néhány száz forintos emelkedésre kell majd számítani – ismertette.

Bartal Tamás az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy a 2022-es autópályamatricák értékesítését ezúttal is már december 1-én kezdik. A NÚSZ vezérigazgatója szerint a tömeg elkerülése érdekében tanácsos minél korábban vagy online megvenni a matricákat, ami elsősorban az ematrica.nemzetiutdij.hu-s oldalon javasolt, ugyanis, ha itt valaki egyszer regisztrált, a rendszer megjegyzi az adott rendszámot, ezáltal pedig teljes mértékben kiküszöbölésre kerül a tévesztés veszélye, szemben például egy benzinkútnál megvásárolt matrica esetében. Továbbá ez az egyetlen online felület, mindenféle applikációkkal és egyéb oldalalakkal ellentétben, ahol nem kell kényelmi díjat fizetni – hívta föl a figyelmet.

Aki rendelkezik 2021-es éves autópálya matricával, nem kell rohannia, hiszen január 31-ig használhatja azt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az állam kezében maradhat az útdíj szedése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást