Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály újabb részleteket árult el a 600 milliárdos szja-visszatérítésről

Infostart
2021. szeptember 22. 13:26
Az adóhivatal már megkezdte a felkészülést arra, hogy 2022 elején hiánytalanul célt érjen a családoknak szánt, majdnem hatszázmilliárd forint – mondta a pénzügyminiszter.

Orbán Viktor júniusban, a Világgazdaság című lap gazdasági konferenciáján ismertette az elképzelést, amely szerint ha a gazdaság növekedése ebben az évben túllépi az 5,5 százalékot, akkor mód nyílhat arra, hogy a családok visszakapják azt az összeget, amelyet idén személyi jövedelemadó címén befizettek az államkasszába. A miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt közölte, hogy mivel a nemzeti konzultáció megerősítette az elképzelést, az érintettek februárban hozzájutnak az idén befizetett személyi jövedelemadójukhoz.

"A pénzügyi kormányzat már készül arra, hogy a befizetett ­szja-t a következő év elején a családok visszakapják. A részletszabályokról ősszel dönt a kormány" – mondta a Media­works Hírcentrumának Varga Mihály. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a legfontosabb feltétel a jelenlegi számítások szerint könnyen teljesülhet, sőt idén akár a hét százalékot is elérheti a magyar gazdaság növekedése.

Várhatóan 1,9 adófizető kaphatja vissza a jövő év elején az idén befizetett adóját, a kérdés csak az, hogy mikor. A felvetésre Varga Mihály közölte: arra kérte Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjét, hogy a szervezet készüljön fel az szja-visszatérítéssel kapcsolatos teendőkre. A tárcavezető úgy fogalmazott: a NAV tartani fogja a számára megjelölt határidőt, a hatóság készül arra, hogy februárban minden érintett megkapja az őt megillető visszatérítést.