Nyitókép: Balaton József

Meglepő módszerrel voltak képesek visszafiatalaítani az agyat

Infostart
2021. augusztus 15. 06:30
Jócskán kellenek még vizsgálatok, de az eredmények, ha a hétköznapi emberek számára mégoly meglepőek is, ígéretesek.

Az emberi testben élő mikroorganizmusok rendszere, a mikrobiom legnagyobb részét a bélflóra képezi, és az itt található bélbaktériumok sokkal nagyobb szerepet játszanak az élő szervezetek egészségében, mint korábban gondolták.

A bélbaktériumok és az agy működése közötti kapcsolatra 2018-ban mutattak rá, amikor a világ egyik legnagyobb tudományos egyesülete, az American Associaton for the Advancement of Science (AAAS) konferenciáján jelentették ki: „A mikrobiom mikroorganizmusai kölcsönhatásban állnak az emberi gazdasejtekkel, jelentősen befolyásolják az anyagcserét és az immunválaszokat, de hatással vannak a neurológiai folyamatokra, a betegségek kimenetelére és általában az egészségre is” - emlékeztetett a Qubit.

Most egy egérkísérletben bizonyították, hogy a fiatal, egészséges mikrobiom széklet útján történő átültetésével az agy öregedését vissza lehet fordítani egy idős szervezetben – ezzel javulás, „fiatalodás” érhető el a kognitív képességekben.

A kutatók egy labirintusban demonstrálták eredményeiket: az idősebb egér mérhetően gyorsabban találta meg az útvesztőben a rejtett egérutat, ami a kontrollcsoportban nem fordult elő. Ebből arra következtetnek, hogy a mikrobiom fiatalításával az agy öregedését is vissza lehet fordítani, így a kognitív képességekre, az emlékezetre is jótékony hatással van. Ezt azzal is bizonyították, hogy a fiatal bélbaktériumokkal ellátott idős egér agyának tanulásért és emlékezetért felelős területe, a hippokampusz olyan vegyületeket kezdett mutatni, amilyenek általában a fiatal egerek agyában találhatók.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az egereken végzett kísérletek eredményei nem jelentik azt, hogy a vizsgált módszer embereken is azonos hatást váltana ki, ezért nem javasolják, hogy az emberek székletátültetésért tolongjanak, ha javítani akarnak kognitív képességeiken. Inkább abban bíznak, hogy az eredmények egy olyan jövő felé mutatnak, ahol az étrend összeállításában a mikrobiom érdekeit is nézik majd, a bélbaktérium-alapú gyógymódokkal pedig optimalizálni lehet a bélflóra egészségét és az immunrendszert, hogy az emberek minél tovább élvezhessék a fiatal agy előnyeit.