Nyitókép: Rayner Pena

Hat nulla eltüntetésével kozmetikázza a hiperinflációt Venezuela

Infostart
2021. augusztus 6. 19:19
14 nulla elvesztése 13 év alatt – ez a bolivar mérlege Venezuelában, amely egykor, olajkincse miatt, Latin-Amerika leggazdagabb országai közé tartozott. Idén május végéig 250 százalékkal nőttek az árak, és a folyamat megállíthatatlannak tűnik.

400 000 százalék volt az infláció 2018-ban, 2019-ben csaknem 10 000 százalék és tavaly „csak” 3000 százalék – idézi a Hvg.hu a párizsi Le Monde-ot, amely közölte a venezuelai jegybank bejelentését arról, hogy hat nullával kevesebb lesz a bolivaron október elsejétől. A jegybanknak ehhez új bankjegyeket kell nyomtatnia annál is inkább, mert a hazai pénz szinte eltűnt a piacról Venezuelában. Mindenki dollárban számol, aki teheti.

„Hány éves ma Dezső bácsi?” – a hiperinfláció idején így érdeklődtek az emberek a dollár árfolyama iránt Magyarországon a második világháború után, teszi hozzá a magyar hírportál. Azt a helyzetet akkor, éppen 75 éve, 1946. augusztus elsején a forint bevezetésével oldották meg.

Venezuelában azonban a hiperinfláció már nyolc éve tart

– hangsúlyozza a Le Monde. Ez valószínűleg világrekord, főként, hogy senki sem látja a fényt az alagút végén. Új pénz bevezetése helyett Venezuelában a nemzeti banknak csak a kínos magyarázkodás maradt: „Megkönnyítjük a pénzforgalmat, egyszerűsítjük azt. Ezzel erősítjük az áttérést a digitális pénzforgalomra. Ez olyan történelmi pillanatban következik be, amikor hazánk megkezdi a gazdasági helyreállítást a válság után, melyet az amerikai szankciók okoztak.”

Vagyis a jegybank mindent az Egyesült Államok szankcival magyaráz, azonban a válság sokkal régebbi, hiszen Donald Trump 2019-ben vezetett azokat be, hogy megbuktassa a baloldali populista rendszert, amit Hugo Chávez tábornok után Nicolas Maduro elnök vett kézbe. A gazdasági válság viszont ahhoz kapcsolódik, hogy az olaj világpiaci ára nyolc éve megingott, és Venezuela azóta nem tér magához.