Nyitókép: DJP

Megalapították az Év Digitális Faluja díjat

InfoRádió
2021. június 17. 17:36
A Digitális Jólét Program (DJP) Tatán rendezte meg a Civitas Sapiens – Okos Város Jubileumi konferenciát, amelyen bejelentették az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is.

A DJP keretében működő Civitas Sapiens – Okos Város működésének harmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepi konferencián szó esett a települési önkormányzatok számára elérhető digitalizációs lehetőségekről, az Okos Város fejlesztések relevanciájáról, az eddig elért eredményekről és a jövőbeni tervekről, illetve az okosvárosok fejlesztését megelőzően a Magyarország kormánya által immáron 10 esztendeje – 2011-ben – indított széleskörű közigazgatási reformról a Magyary Programról is.

Digitális falvak

A rendezvényen Balla Attila, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese a konferencián bejelentette

az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is.

Az idei esztendőtől négy kategóriában elnyerhető elismerés célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A kitüntetés által széles körben megismerhetővé válnak a már létező hazai digitális jó gyakorlatok is, elősegítve ezzel a települések közötti együttműködések kialakulását, a helyi közösségek erősítését és a térségszintű fejlesztések elterjedését. Az ügyvezető-helyettes kiemelte: „Az elismeréssel ösztönözni szeretnénk a települések vezetőit, hiszen

a falvaink az okos, úgynevezett »smart« megközelítéssel nemcsak élhetőbb helyekké, de akár innovációs központokká is válhatnak.”

Az Év Digitális Faluja címre 2021. július 1-től lehet pályázni minden, digitális innovációkat alkalmazó, 5000 fő alatti településnek. A részletes pályázati feltételek hamarosan elérhetőek a civitassapiens.hu oldalon.

Az idei évtől elnyerhető „Év Digitális Faluja” díj négy kategóriája:

  • innovatív települési környezet,
  • innovatív és társadalmi közösségi jólét,
  • a fenntartható építtetési és természetes környezet, illetőleg
  • az innovatív gazdagsági ökoszisztéma,

– ismertette az InfoRádiónak Gál András Levente. Hiszen, mint fogalmazott, „van, ahol egy nagyon jó ipari park fejlesztése valósul meg, van, ahol egy nagyon jó természetvédelmi, esetleg kultúrális örökségi beruházás történik, és jó példaként fel tudjuk mutatni azokat a településeket, amikben az említett négy kategóriában – az elmúlt időszakban – jó teljesítményt mutattak.”

Az ünnepélyes átadásra szeptember 22-én és 23-án kerül sor itas Sapiens – Okos Város konferencián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, tette hozzá a DJP szakmai vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az Év Digitális Faluja díj – Gál András Levente
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást