Nyitókép: Pixabay

Elképesztő volt a roham az elektromos autós állami pályázatokért

Infostart
2021. június 14. 17:02
Másfél óra alatt kimerült a keret.

Idén is villámgyorsan kimerült a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek vásárlására vonatkozó állami támogatás keretösszege, a villanyautózás mellett döntő vásárlók mindössze másfél óra alatt megpályázták az erre szánt 1 milliárd forintot – írja a Villanyautosok.hu.

A lap megjegyzi, a pályázatok leadása – amelyre hétfő reggel 8 óra 1 perctől volt lehetőség – nem ment zökkenőmentesen, mert az IFKA honlapja egy meglehetősen hosszú időre leállt, és a pályázók csak „idegölő küzdelmek árán tudtak diadalmaskodni a percekre megakadó legördülő menükön, és a folyamatosan felugráló hibaüzeneteken”. Sokan pedig arra is panaszkodtak, hogy a nagy, ismert kereskedések nem szerepelnek a kereskedői listában, ami meghiúsította a pályázat beadását.

Az egymilliárdos forrás kimerüléséről végül 9 óra 39 perckor jelent meg egy – több hibát is tartalmazó – üzenet az oldalon, a hivatalos megerősítésre pedig délután fél kettőig kellett várni – teszi hozzá a Villanyautosok.hu

Mint arról az Infostart is beszámolt, a pályázatot 3 milliárd forintos kerettel hirdették meg. Magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek 1 jármű után, magyarországi székhelyű vagy belföldi telephellyel rendelkező civil szervezetek, egyesületek, felsőoktatási intézmények 5 jármű után kérhetnek állami hozzájárulást. A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió vagy 2,5 millió forint lehet.