Már lépett is az eMAG a GVH-bírság után

Infostart
2021. június 10. 14:38
A cég megkezdte a Gazdasági Versenyhivatal által előírt kedvezménykuponok kiküldését az érintett fogyasztóknak.

A GVH még májusban közölte, hogy 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit. A hivatal 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálta az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát, amelyről megállapította, hogy tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

A GVH mostani közleménye szerint az eMAG által kiküldött kedvezménykupon fél évig használható fel, és 3000 forintos engedményt biztosít 10 000 forint feletti vásárlásból minden fogyasztónak, akik az elmúlt egy évben az eMAG platformján vásároltak. A kupont minden jogosult e-mail üzenetben kapja meg.

A cégcsoport a 2021 májusában lezárult versenyfelügyeleti eljárásban tette a fogyasztók jóvátételére vonatkozó önkéntes vállalásait, amelyeket a GVH bírságcsökkentő tényezőként vett figyelembe.

Az utóbbi időben a versenyhivatal bírság kiszabása mellett vagy helyett kiemelten figyelembe vette, ha egy cég önkéntesen vállalta, hogy orvosolja a felmerülő versenyaggályokat és kompenzálja a fogyasztókat. Tavaly a rekordösszegű, 8,4 milliárd forint kiszabott versenyfelügyeleti bírság mellett a GVH versenytanácsa által elfogadott, közvetlenül a fogyasztóknál hasznosuló jóvátétel értéke meghaladta a 2,1 milliárd forintot. Hasonlóan előnyös lehet a fogyasztók és a közérdek szempontjából, ha a versenyhatóság jogsértés megállapítása mellett, bírságcsökkentéssel ismeri el a cégek önkéntes jóvátételi vállalásait, mint az eMAG esetében.

A közlemény szerint a kötelezettségvállalások rugalmasan képesek lezárni az eljárásokat, hiszen általában nem követi őket hosszas bírósági jogvita. A döntés ilyenkor iránymutatást adhat a többi piaci szereplő számára is. Emellett további előnye, hogy olyan területre is kiterjedhet, amelyet a versenyhivatal egyébként nem tudna kikényszeríteni - ilyen például az eMAG vállalásai a magyar vállalkozások külpiaci terjeszkedésének elősegítésére a cégcsoport külföldi platformjain.

A közleményben Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta, a hivatal 2020-ban az ügyeinek 20 százalékában fogadott el vállalásokat a cégek részéről, és zárta le eljárásait jogsértés kimondása nélkül.