Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fürdőrobbanás lesz a pünkösdi hosszú hétvégén

Infostart
2021. április 29. 12:03
A bátrabbak és alkalmazkodóbbak már korábban is ki fognak nyitni Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint.

A Magyar Fürdőszövetség elnöke szakmailag biztonságosnak tartja a fürdőlátogatást a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, de nagyon várja a Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes útmutatóját - olvasható a Turizmus.com portálon.

Boros László Attila elmondta, még egy hónapot aligha bírtak volna ki a bezárt fürdők, élni is fognak a hirtelen jött lehetőséggel.

Az újranyitás időzítésével összefüggésben azonban aláhúzta:

"Egy fürdő technikai felkészítése többhetes, sok millió forintot igénylő folyamat, amit ebben a bizonytalan helyzetben nyilván nem előlegeztek meg vakon a fürdők. Amikor a miniszterelnök bejelentette a szolgáltatások feltételes újraindítását, akkor sokan felgyorsították az egyébként óvatos tavaszi felkészítést."

Ebből következik, hogy nem lesz most hirtelen és egyidejű nyitás mindenütt, de két-három hét múlva, pünkösdig minden fürdő készen állhat.

A vízkezelő szereket magasabb adagolási tartományban használják, illetve azokat a felületeket, amelyeket a vendégek gyakran megérintenek – kilincsek, medencekorlátok, szaniterek – rendszeresen, naponta többször fertőtlenítik.

A munkaerő megtalálása persze jelenthet még akadályt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!