Nyitókép: MTI/Komka Péter

Új irányokat javasol a Közgazdasági Társaság a pandémia utáni időkre

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. április 11. 11:30
Az oktatásban, az egészségügyben, a foglalkoztatásban és a népesedéspolitikában is változtatásokat javasol a kormánynak a Magyar Közgazdasági Társaság.

A koronavírus-járvány után új szerkezetben fog megújulni a gazdaság, mert a járvány felgyorsított olyan megatrendeket, amelyeknek már korábban is látszottak a jelei – összegezte az InfoRádiónak a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Pleschinger Gyula kiemelte a digitalizáció felgyorsulását és a globalizáció átértékelődését.

Mint fogalmazott, a járvány következtében megmutatkozott, hogy a termelési- és értékesítési láncok itt–ott meg tudnak szakadni, ezért ezeknek valamiféle kurtítására lesz majd szükség, ami komoly lehetőségeket tartogathat az arra „rámozduló” országok számára. A Magyar Közgazdasági Társaság nagyjából biztos abban, hogy

a hazai és világgazdaság egyaránt újfajta szerkezetben fog megújulni.

Az MKT javaslatai között – több más mellett – egészségügyi átalakítások szerepelnek – a források megemelése mellett például a háziorvosi ellátás és az online orvoslás fejlesztése. De az oktatásban is változtatásokra lenne szükség álláspontjuk szerint.

A társaság elnöke szerint egyre kevésbé lesz lényeges egy külföldi befektető számára (is), hogy milyen adó- és egyéb kedvezményeket, vagy mennyire olcsó munkaerőt talál, inkább a kvalifikált munkaerőre lesz valójában igény. Mindez azt vetíti előre, hogy

mind a felsőoktatásban, mind a kutatás-fejlesztésben, de a szakképzésben is előre kell lépni.

A társaság javaslatcsomagja kitér arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatást a járványügyi korlátozások fenntartásáig kellene a cégek számára folyósítani, az igénylést leegyszerűsítenék, és a kifizetést felgyorsítanák. Az MKT emellett más, a foglalkoztatást javító lépésekre is javaslatot tett.

Azt gondolják, hogy a kereslet és kínálat gyorsabb összerendeződésének érdekében érdemes lenne az állami foglalkoztatási szolgálatot, ide értve a munkavédelmi funkciót is, ismét önálló szervezetként felállítani. Így könnyeben megtalálná egymást a kereslet és a kínálat. Megemelnék a közfoglalkoztatottak bérét a minimálbért megközelítő szintre, valamint a közfoglalkoztatás keretében javasolnának célzott képzést is.

A társaság elnöke azt is elárulta, javaslataik költségvonzata éves szinten 150-200 milliárd forint lenne.

A népesedéspolitikában a kedvezmények korhatárát emelné meg az MKT, így például a babaváróhitel és más kedvezmények esetében is biztosítaná azt, hogy a juttatásokat a 40 feletti korosztály is igénybe tudja venni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új irányokat javasol a Közgazdasági Társaság a pandémia utáni időkre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást