Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Nem lehet gond a mákos bejglivel idén

InfoRádió
2020. december 22. 18:08
Kiemelkedően jó volt Magyarországon a máktermés. Bár a mák egy kényes és kockázatos növény – mondta az InfoRádiónak Pájtli József termelő, aki Tamásiban már évtizedek óta foglalkozik máktermesztéssel.

Miután a mák nagyon apró szemű növény, ezért csak nagyon sekélyen, másfél-két centi mélyen szabad vetni, emiatt aztán nagyban kitett az időjárásnak, elsősorban a kiszáradásnak. Azonban néhány tíz milliméternyi öntözést követően ígéretes kelés várható – magyarázta az InfoRádiónak Pájtli József termelő, arra is kitérve, hogy az őszi mák, szemben a tavaszival, másfélszer többet képes teremni.

A máktermesztés további problematikus része, hogy a növény nemcsak a gyomokra, hanem a gyomirtó szerekre is érzékeny, ezért külön figyelmet kell arra fordítani, hogy az adott területen milyen gyomflóra található. Azonban már léteznek olyan készítmények, amelyek rezisztenssé teszik a növényt, miközben széles hatásspektrumúak a gyomokkal szemben.

Bár általánosságban a tavaszi aszály nagy kárt tehet a növényben, amiből idén is bőven kijutott, ennek ellenére a kívánt csapadék időben érkezett, ennek köszönhetően pedig

minden idők egyik legjobb máktermését hozta az idei év.

A túlzott csapadék virágzáskor okozhat gondot, gátolva a rovarok, elsősorban a méhek beporzó tevékenységét.

A máknak két fajtáját különböztetjük meg, van az étkezési és az úgynevezett alkaloid, utóbbit ipari célra termesztik. A növény termesztése ugyanakkor bejelentés-kötelezett, amely során igazolni kell a vetőmag származását.

Magyarországon az 1800-as években is már termesztettek mákot, ami egykor kézi egyelést igényelt, mára azonban különféle vetőgépek segítségével végzik. A már említett vetés utáni csapadékon, illetve öntözésen túl a mák nagyban igényli a megfelelő tápanyagutánpótlást is ahhoz, hogy normálisan ki tudjon fejlődni – jegyezte meg Pájtli József.

A mák, amellett, hogy egy igen kockázatos növény, még profitot sem hoz minden évben, miután eltérő a piaci kereslet rá évjáratonként, ezért kisebb is az érdeklődés a termesztése iránt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden idők egyik legjobb máktermését hozta az idei év
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást