Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Süllyed a magyar baromfiágazat hajója

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2020. december 15. 08:05
Három csapás is érte idén a magyar baromfiágazatot, amelyben akár egy csődhullám is elindulhat – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a Baromfi Termék Tanács elnökségének tagja.

Az év eleji madárinfluenza volt 2020 első csapása, amely miatt több mint 5 millió kacsát, libát, pulykát kellett elpusztítani – mondta Bárány László. Ahogy ebből a madárvészből kikecmergett a magyar baromfiágazat, átcsapott az országon a Covid-19 első, majd második hulláma.

Végül következett a gabonaárak felrobbanása, amely mindhárom közül a legsúlyosabb, hatása pedig tartósnak ígérkezik.

12 éve volt legutóbb, hogy a kukorica tonnánkénti ára átlépte a 60 ezer forintot – magyarázta a Master-Good Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Mindez magával húzta az olajos magvak, a napraforgó, a fehérje, a szója és a bab árát, gyakorlatilag minden olyan alapanyagárat, amiből tápot, takarmányt lehet gyártani.

A Baromfi Termék Tanács elnökségének tagja arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt bezáró szállodák, éttermek megrendeléseinek részbeni vagy teljes elmaradása is nagy csapást jelentett az ágazatnak. Ismert, Magyarországon az úgynevezett HORECA (szállodaipari és vendéglátó) ágazatban a belföldi húsfogyasztásnak a 20-25 százaléka kerül értékesítésre, míg ez Nyugat-Európában 40 százalék, vagy a fölötti. Azonban, miután Magyarország nemcsak névileg tagja az Európai Uniónak, hanem ebben a szegmensben valóban működik az összpiaci,

„ami Európában fáj, az Magyarországon is fáj.”

Bárány László elmondta, Európában nagyjából 100 millió turista maradt el az előző évekhez képest. Ennek hatására túltermelés jött létre. A kereslet–kínálat egyensúlya megbomlott, utóbbi erős tudott maradni, ezért elkezdtek az árak zuhanni. A baromfihús ára például az elmúlt három hónapban, termékféleségtől függően,

10 és 25 százalék közötti mértékben csökkent.

Leghamarabb a termelők fognak tönkre menni – tette hozzá Bárány László. Egy–két hónapot még kibírnak az erős baromfitartók, de négy–öt hónapi leállás után el fogják bocsátani a munkaerőt, és a tapasztalat azt, hogy az állattenyésztésből elbocsátott munkaerőnek öt hónap után a 90 százalékát már „lasszóval sem lehet visszahúzni”, mert ez egy 356 napos munka.

A Baromfi Termék Tanács elnökségének tagja egyrészt azt kéri a kormánytól, hogy azok a vállalkozások, amelyek megtartják munkavállalóikat, 4–6 hónapra kapjanak bér- és járuléktámogatást. A szektor által gyártott félkész, illetve késztermékek áfáját pedig vigyék le 5 százalékra, hogy ezzel is felpörgessék a fogyasztást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Süllyed a magyar baromfiágazat hajója – Bárány László, Baromfi Termék Tanács
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást