Nyitókép: Pexels.com

Black Friday: várakozáson felül startolt a vásárlási őrület

Infostart
2020. november 20. 10:17
Az eMAG 2020-as Black Friday-ának első órájában több mint 53 ezer rendelést fogadott, amelyek összértéke mintegy másfél milliárd forintot tett ki.

Az eMAG 2020 november 20-i Black Friday-e néhány perccel reggel 7:07 órakor kezdődött. Az első órában több mint 600 ezer látogatást generált a webáruház, a legforgalmasabb reggeli időpontban csaknem 200 ezren böngészték egyszerre az oldalt – olvasható a cég sajtóközleményében.

Reggel 8 órakor a legnagyobb összegű rendelések Budapestről (~1,1 millió forint), Dunakesziről (~1 millió forint), illetve Sopronból (~830 ezer forint) érkeztek.

Top 3

Idén a járványhelyzet nyomán a háztartási eszközök és tisztítószerek a Black Friday legkeresettebb termékei, ezekre egyetlen óra alatt tízezernél is több rendelést adtak fel. A mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök számítanak a második legnépszerűbb kategóriának több ezres eladással, míg a játékok és a baba–mama kategória generálja a harmadik legmagasabb forgalmat.

A pandémia nyomán kiemelkedően népszerű a bankkártyás fizetés:

a rendelések közel 44 százalékának ellenértékét így rendezték az első órában. A vásárlók közel 80 százaléka mobil alkalmazásból válogat, mert azon keresztül a leggyorsabb és legegyszerűbb a rendelés. Kimagasló, 85 százalékos a futárszolgálattal való kiszállítás aránya az első óra számai alapján, míg easybox csomagautomatába vagy bolti átvétellel csupán az online vásárlók maradék 15 százaléka kérte a fekete pénteki rendelését.

„Az eMAG idei Black Friday nyitószámai meghaladták előzetes várakozásainkat – közölte Várkonyi Balázs ügyvezető igazgató. – Azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók jelentős része a pandémia nyomán bevezetett korlátozások kapcsán eszközölt megtakarításait otthoni szórakoztató, kényelmi és háztartási eszközök vásárlásra fordítja. A kártyás fizetés magas aránya pedig azt mutatja, hogy a tavasz óta az online vásárlásban is rutint szereztek.”

A Black Friday első órájának értékesítési számai:

  • Háztartási eszközök és tisztítószerek: 12 518
  • Mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök: 6619
  • Baba–mama termékek és játékok: 5904
  • Laptopok és IT termékek: 5520
  • Hűtőszekrények és mosógépek: 4027
  • Televíziók és audiorendszerek: 3778
  • Szépségápolási készülékek és termékek: 3287
  • Háztartási kisgépek: 3105
  • Orvosi eszközök: 456
  • Divattermékek: 372

A Black Friday-es rendelések teljesítését idén december negyedikéig vállalja az eMAG, a rendelések 70 százaléka várhatóan 5 napon belül eljut majd a vásárlókhoz. Idén először a megrendelt termékeket személyesen is át lehet venni a vállalat két budapesti, illetve pécsi üzletében, amelyekben a járványhelyzet miatt fokozott biztonsági intézkedésekkel óvják mind a vásárlók, mind a személyzet egészségét – zárul a tájékoztató.