Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

A használtautó-import is nyögi a második hullámot

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. november 4. 13:38
A koronavírus második hullámának hatására ismét jelentősen erősödött a bizonytalanság az autópiacokon, a hagyományosan legaktívabb hónapnak számító októberben az import 25 százalékkal maradt el a tavalyitól – mondta az InfoRádiónak Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A második hullám, ami főként az európai nagy exportpiacot érinti, köztük Németországot, Ausztriát, Olaszországot és Franciaországot, begyűrűzni látszik Magyarországra is, ennek köszönhetően, a viszonylag jó nyár végi, ősz eleji hónapok után, amikor nagyjából egy 10 százalékos elmaradás volt tapasztalható a használtautó-importban,

októberben már 25 százalékos volt a visszaesés.

Ez leginkább annak tudható be, hogy nehezedik a beszerzés a nyugat-európai országokból a lezárások miatt – magyarázta Halász Bertalan.

Míg a használtautó-import éves számai 150 ezer körül alakultak az utóbbi években, az idei év első tíz hónapjában 110 ezer személygépjárművet hoztak be az országba, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva 17 százalékos elmaradást jelez. A két legerősebb időszak – az adásvételek számát tekintve – tavasszal a május, ősszel pedig az október. Ennek megfelelően a múlt évben ez utóbbi hónapban történt a legnagyobb, közel 15 ezres darabszámú behozatal, idén viszont csak 11 ezer 200-300-ról lehet beszélni.

A JóAutok.hu vezérigazgatója szerint a használtautó-importban nem várható nagy felzárkózást az év hátralévő időszakában, miután egyre inkább romlik a járványhelyzet. Tehát év végre nagyjából egy 15-20 százalék közötti visszaesés prognosztizálható a tavalyi adatokhoz képest.

Az új autók frontján viszont ennél is nagyobb, 20-25 százalékos csökkenés várható

a tavalyi 180 ezres számhoz viszonyítva. A teljes okmányirodai átírások, a teljes használtautó-adásvétel, ami tavaly szintén rekordot döntött, és 800 010 átírást regisztráltak, az pedig egy 750-780 ezer környékére fog bejönni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Használt autók – Halász Bertalan vezérigazgató, JóAutók.hu
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást