Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között

Infostart
2020. október 30. 16:16
A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között - jelentette ki a társaság elnök-vezérigazgatója pénteken az egri vasútállomáson, sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert kiemelte: a nyáron a MÁV Zrt. és a Volánbusz Zrt. összeolvadása lehetővé tette a közúti és vasúti közlekedés egységes megszervezését Magyarországon, amely egységes menetrendek és tarifák bevezetését, valamint a párhuzamosságok felszámolását eredményezi.

A dunántúli vonalakon szeptember végén kezdték bevezetni azt a gyakorlatot, amely a gyorsvonati és IC-pótjegy megszüntetésével 10-15 százalékkal olcsóbbá tette a vasúti közlekedést - emlékeztetett.

Október 25-étől Eger és Budapest között is életbe lépett az új rend, amely a pótjegyek kivezetésén túl "soha nem látott vasúti kínálatot biztosít a hevesi megyeszékhely lakói és a környéken élők számára" - fogalmazott.

Az eddigi kétóránkénti gyakoriság helyett óránként közvetlenül, 1 óra 48 perces menetidővel lehet elérni a városból Budapestet - tette hozzá.

A napi 33 Eger-Budapest autóbuszjárat ezzel párhuzamosan csökkenni fog, ám a decemberben hatályba lépő új menetrend már igazodni fog a vasúti kínálathoz és kiegészíti azt - közölte. Ekkortól a Volán-buszok az M25-ös autóutat igénybe véve 10-15 perccel rövidebb menetidővel közlekednek a fővárosba, míg a vonatok változatlan menetidő mellett új megállóhelyeken is megállnak majd Eger és Budapest Keleti pályaudvar között.

Homolya Róbert felidézte: a kormány 1000 milliárd forintnál többet költött a vasúti pályák rekonstrukciójára, és elkötelezett abban, hogy a közösségi közlekedés gerince a vasút legyen.

Jó példa erre a több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonal - tette hozzá. Jelezte: a fejlesztés a következő uniós költségvetési ciklusban a Hatvan-Füzesabony szakasz korszerűsítésével folytatódik.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte:

régóta adott volt a feladat a közéleti szereplők számára: össze kellett kötni Egert Budapesttel.

Ez "hosszú évtizedek ígérgetése és semmittevése után" történt meg azzal, hogy a közelmúltban megépült az M25-ös autóút, becsatlakoztatva a várost az ország gyorsforgalmi vérkeringésébe - fogalmazott.

Egernek jó esélye van arra is, hogy megépüljön a tervezett helyi intermodális, a közösségi közlekedést észszerűen összehangoló csomópont, valamint a várost elkerülő út, egy "történelmi léptékű közlekedési fejlesztés" folytatásaként - tette hozzá.