Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Manuel Bruque

Ettől a pofontól sokáig csenghet még a spanyolok füle

Infostart / MTI
2020. július 28. 11:49
Spanyolországban 15,3 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a második negyedévben – közölte a spanyol statisztikai hivatal.

Az április–júniusi három hónapos időszakban 55 ezerrel, 1,6 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma az első negyedévhez viszonyítva.

Spanyolországban

több mint 3,3 millióan voltak munka nélkül június végén,

amikor a foglalkoztatottak száma 18,6 millió volt, mintegy egy millióval kevesebb mint az első negyedévben.

A hivatal által végzett aktív népességfelmérés rámutatott arra, hogy a kedvezőtlen adatok oka a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.

A munkanélküliség a koronavírus-járvány miatt ugrott meg március második felében, miután bevezették a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot, amelynek következtében számos termelőágazat leállt,

hónapokra bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák és az üzletek többsége is.

Az első negyedévben a munkanélküliségi ráta még 14,4 százalék volt. A spanyol kormány idén 19 százalékos munkanélküliségi rátára számít a tavalyi 13,8 után, jövőre pedig 17,2 százalékra csökkenhet a munkanélküliség Spanyolországban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!