Nyitókép: Máthé Zoltán

Csökkentek az elektromos autók árai az új támogatási program hatására

Infostart
2020. június 8. 19:26
A megreformált sávos állami program keretébe egyre több gyártó szeretne bekerülni.

Két hét alatt 11-ről 18-ra bővült az állami támogatással elérhető elektromos autók köre - derült ki a Portfolio gyűjtéséből. Az új állami programban - mely kizárja a luxus kategória modelljeit - a 11 millió forintos értékhatár alatt jár a korábbi másfél millióshoz képest jelentősen magasabb, 2,5 millió forintos támogatás, melynek hatására egyre több modell importőre csökkenti az árakat, hogy beférjenek a küszöb alá. A portál szerint a kereskedők a nagyobb eladásszám reményében bevállalhatják a néhány százezer forintos árengedményt - a program előtt ugyanis számos modell esett a 11-12 millió forintos sávba.

Legutóbb 4 modell ára lett alacsonyabb, vélhetően a programhoz igazítva. A lap szerint a Peugeot e-208 az állami támogatást is érvényesítve már csak 7,99 millió forint. Korában az induló ár 11,6 millió forint volt, vagyis az importőr itt 1,1 millió forint engedményt adott. A Peugeot 2-2008 új ára támogatással együtt 8,49 millió forint, míg korában itt az induló ár 12,1 millió forint volt. A Kia e-Niro esetében 11,5 millióról esett 600 ezerrel az ára, így támogatással együtt 8,4 millió forint. A Nissan Leaf új ára pedig 8,2 millió forint, támogatást már figyelembe véve. A Nissan emellett a 12,5 millió forintos, jól felszerelt Acenta típusból is enged 1,8 millió forintot annak érdekében, hogy a támogatás nélküli ár 10,7 millió forint legyen.

A lap megjegyzi, hogy azért az kérdéses, hogy a jellemzően 7-9 millió forintos listaárú új elektromos autók mennyire számítanak széles tömegek számára megfizethetőnek.

Ugyanakkor 11 millió forint felett maradt az ára egyelőre a Honda e-nek (11,1 milliós induló ár), a Volkswagen e-Golfnak (13,6 millió forint már, néhány hete ez 11,6 millió volt), Nissan eNV-200 (11,9 millió forint), DS3 Crossback E-tense-nek (12,9 millió forint), BMW i3 (13,1 millió forint). Az ősszel a piacra a Volkswagen vadonatúj elektromos modellje, az ID.3, ami az importőr szerint "kiváló árpozícióban kerül a piacra". Nem kizárt ugyanis, hogy ez a modell is befér 11 millió forint alá.