Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Jócskán megváltozott az élet az irodaházakban

InfoRádió
2020. május 25. 06:00
A fokozott fertőzésveszély miatt az üzemeltetőknek és a bérlőknek is új kihívásoknak kell megfelelniük – mondta az InfoRádiónak az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke. Takács Ernő arra számít, hogy nyár végére a legtöbben visszatérhetnek az irodákba.

A lakhelyelhagyási korlátozások bevezetését követően, jóllehet a munkahely látogatása alapos indoknak minősült, mégis az volt az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tapasztalata, hogy az irodába bejáró munkavállalók száma 30 százalék alá esett vissza. Nyilván ez is megakadályozta a járvány terjedését, és segítette a kormány intézkedéseit – mondta a szakmai szervezet elnöke.

Ugyanakkor biztosítani kellett az irodaházakban a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket. Olyan intézkedéseket kellett bevezetni, mint

  • a kézfertőtlenítő pontok kihelyezése,
  • a szájmaszk, a védőkesztyű használata az irodaházak üzemeltetésén dolgozók részére,
  • a közös területeknél a biztonsági távolságok kijelölése, ennek fokozott betartása,
  • a lifthasználat mellőzésére vonatkozó javaslatok.

A gépészeti berendezéseket is át kellett programozni, a külső levegő beszívását, a szellőztetés gyakoribbá tételét biztosítani kellett, a használt levegő visszakeverését és újbóli igénybevételét le kellett állítani – mondta Takács Ernő.

A szakember kitért arra is, hogy a professzionális bérirodaházak műszaki berendezései a legmagasabb technikai színvonalon képesek működni, így megfelelnek a legszigorúbb követelményeknek. A levegő szűrésére használt berendezéseket, azok fertőtlenítését, a teljes légcsatorna fertőtlenítését azonnal el lehet végezni. Takács Ernő szerint

a budapesti irodapiac 80 százaléka megfelel ezeknek a kihívásoknak.

Az Európai Unióban működő épületgépészeti szakemberek szakmai ajánlásait eddig is figyelembe vették, de nyilván szükséges változtatásokat meglépni. Gyakori szűrőcserékkel, gyakoribb fertőtlenítéssel a járványidőszakban nagyon sok kellemetlenségnek elejét lehet venni. Mindezeknek az intézkedéseknek köszönhetően azoknak, akiknek be kellett járniuk az irodaházakba, ezt biztonsággal megtehették, nem alakultak ki ezeken a helyeken fertőzési gócpontok. A szakember úgy gondolja, hogy ebből a szempontból ez az időszak sikeres volt.

Ugyanakkor, annak ellenére, hogy az irodahasználat csökkent a kijárási korlátozások alatt,

a rendkívüli beavatkozások, fejlesztések miatt az üzemeltetési költségek növekedtek.

A szakember arra számít, hogy a vírushelyzet enyhülésével egyre többen térnek majd vissza az irodaházakba, tehát ez a 30 százalék alatti irodahasználat megnő és a nyár végére visszaállhat a korábbi szintre.

A távolságtartás támasztotta kihívásokra, illetve arra, hogy emiatt esetleg kénytelen egy-egy bérlő nagyobb alapterületű irodát bérelni, a szakember azt mondta, bebizonyosodott, hogy a munkaállomások kialakítása, az, hogy a kollégáktól ki, milyen távolságra dolgozik, hogy vannak-e paravánok a munkaállomások között, illetve, hogy egy-egy kisebb szobában hány ember dolgozik, nem mellékes szempontok.

A vírushelyzet miatt a jövőben az egy főre jutó irodaterület várhatóan nagyobb lesz,

ez pedig valószínűleg javítja majd a komfortérzetet és ezáltal a munka hatékonyságát, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a területigények is növekednek majd a bérlők részéről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Változtatások az irodaházak üzemeltetésében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást