Nyitókép: Pixabay

Megrohanták a jelentkezők az ingyenes állami programozóképzést

Infostart
2020. május 13. 11:30
Egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek az ingyenes képzésre az ITM szerint.

A meghirdetése óta eltelt kevesebb mint egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban május 25-tel induló ingyenes, 8 hetes informatikai online felnőttképzésre – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárára, György Lászlóra hivatkozva az Index.

A kurzusra a https://ujratervezes.nive.hu vagy a www.vali.ifka.hu weboldalon lehet jelentkezni – közölte az államtitkár. Elmondása szerint a képzést elvégzők például képesek lesznek arra, hogy megtervezzék a cégük honlapját, vagy lefolytassanak egy kampányt a közösségi médiában. Emellett alapvető programozási és módszertani ismereteket is elsajátíthatnak. A lap szerint a karrierváltó programozóképzések viszont fél-egyévesek, így az ingyenes, állami tanfolyam főleg az alapismeretek elsajátítására lehet elég.

A vázlatos tantervek alapján a képzés kitér:

  • A Windows operációs rendszer használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására,
  • hálózati alapfogalmak megismerésére,
  • a különféle fejlesztési módszertani elemek mellett (tervezés, implementálás, tesztelés, élesbe állítás), a fejlesztésben részt vevő személyek feladatainak és felelősségi köreinek megismerésére;
  • a Git verziókövető rendszer alapjaira (ezzel többek között a közös csoportmunkára készülnek elő a hallgatók);
  • a HTML, CSS, JavaScript alapjainak elsajátítására is (ezekkel a későbbiekben weboldalakat lehet készíteni).

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!