Nyitókép: Pixabay

Nagy István: a cél, hogy a járvány után már aratni lehessen

Infostart
2020. április 22. 17:48
A kormány gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akcióterve komolyan érinti az agráriumot és azon belül például a kertészeti ágazatban dolgozókat - mondta a kormányszóvivő szerdán, a Facebookon közzétett felvételen, amelyen megszólalt az agrárminiszter is.

Szentkirályi Alexandra kifejtette, a kabinet pontosan tudja, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet nem csak egy egészségügyi problémát jelent, hanem emellett nagyon súlyos gazdasági következményei vannak. Emberek ezreinek, tízezreinek munkahelyét érinti - húzta alá.

A kormányszóvivő elmondta, éppen ezért a kormány egy nagyon komoly gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akciótervet dolgozott ki, amelyek azokat a szektorokat érintik, amelyeket a leginkább megvisel ez a mostani helyzet.

A felvételen megszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki hangsúlyozta: mindent elkövetnek azért, hogy biztosítsák a stabilitást az ágazatban, hogy

mindazon munkálatok, amelyeknek most van itt az ideje, azok el legyenek végezve, hogy amikor a járvány elmúlik, már aratni is lehessen.

"A munkahelymegőrzésben jártunk elől és eltöröltük a dísznövénykertészeknek is a járulékfizetést" - mondta a tárcavezető, majd hozzátette, ezzel is biztosítani kívánták azt, hogy megmaradjanak a munkahelyek és megmaradjanak az érintett a gazdaságok.

Nagy István megjegyezte, a nélkülözhetetlen alapvető élelmiszerek előállítása mellett fontosak a mindennapi élet szépségét, komfortérzetét növelő virágok és növények is.

Az agrárminiszter mindenkit arra kért, figyeljenek arra, hogy magyar virágot vásároljanak,

mert akkor ez a szektor is képes lesz a túlélésre és sok ezer magyar munkahelyet lehet megőrizni, sok magyar családnak örömet és boldogságot okozva.

Szentkirályi Alexandra a felvétel végén bemutatott egy tulipántermesztő vállalkozást, amely a kormány közvetítésén keresztül több mint 300 virágot ajánlott fel idősotthonoknak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!