Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A használt autók piacát is kivérezteti a járvány

Infostart
2020. április 14. 10:58
A használtautó-kereskedők közel kétharmada kénytelen azzal szembesülni, hogy bevételei mintegy 75 százalékkal esnek vissza a koronavírus-járvány miatt.

A visszesés elsődleges oka, hogy a veszélyhelyzet okán a telephelyek majd 10 százalékát március végével bezárták, további tetemes részük pedig csak előre bejelentkező érdeklődők számára nyit ki – idézi a Napi.hu a JóAutók.hu felmérését.

A mintegy 200 megkérdezett kereskedő 85 százaléka szerint legalább 90 százalékkal esett vissza a forgalom. Ennek hatására a kereskedők 63 százaléka több mint 75 százalékos árbevétel-kiesést vár az érintett időszakra, további 21 százalék becsül 50 és 75 százalék közötti visszaesést.

A kereskedések 64 százaléka csökkentett létszámmal üzemel, miközben 24 százalékuk leépítésre is kényszerült már, és 60 százalékuk csupán legfeljebb 3-4 hónapig fogja tudni kezelni a válságot a jelenlegi eszközeivel. Több mint féléves túlélésre a válaszok alapján csupán 14 százalékuk van felkészülve.

A jövőbeli kilátások is borúsak

A megkérdezettek 11 százaléka számít arra, hogy 3 hónapon belül visszaállhat a korábbi rend, 61 százalék szerint minderre legfeljebb 6 hónapnál hosszabb idő múlva kerül majd sor. A kereskedők 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg nem tölti a készleteit újabb autók vásárlásával. A szervizeléssel foglalkozó kereskedések 1-2 hónappal hosszabb túlélési idővel számolnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!