Nyitókép: Oláh Tibor

Újabb termékre "ugrottak rá" a vásárlók

Infostart / MTI
2020. április 11. 10:20
Az elmúlt két-három hétben a szokásosnál sokkal nagyobb volt a tojásforgalom - mondta a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Nemcsak egy normál időszakhoz, hanem karácsonyhoz és húsvéthoz képest is erőteljesebb volt a forgalom - emelte ki Molnár Györgyi. Egyes helyeken kétszeres, de minden termelőnél legálabb 20-30 százalékos többletigény jelentkezett - mondta, megjegyezve, hogy

ez a szokásos húsvéti, 280-300 milliós tojásforgalomnál is nagyobb.

Pár hete még aggodalomra adott okot, hogy a járvány miatt lezárt határokon hogyan jön át az import takarmány, de hatékony szervezéssel az ágazat megfelelt a rendelési igényeknek.

A műsorban elhangzott, hogy a termelők a veszélyhelyzet idején is folyamatosan dolgoznak, így az sem okoz gondot, hogy a koronavírus okozta indokolatlan vásárlási láz miatt márciusban ötven százalékkal több tojás fogyott a szokásosnál.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!