Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Végre érkeznek az uniós pénzek

Infostart
2020. április 1. 07:38
Már megérkezett 304 millió eurónyi előrehozott kifizetés, de további összegek is érkeznek még a következő hetekben, amiből nemcsak már lekötött forrás fedezete, de új támogatás is lesz. A könnyített forrásfelhasználási szabályok, illetve esetleges projekt-visszamondások miatt lehet még mozgástere a kormánynak a már lekötött forrásoknál is.

Az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át előrehozott előlegkifizetésként Magyarországnak az Európai Bizottság, és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, ami 360-as euró mellett már csaknem 110 milliárd forintot jelent - írta a Portfolio. Emellett a lap számításai szerint árfolyamtól függően plusz 280 milliárd forintnyi EU-s pénzt is mobilizálhat a kormány. Ez utóbbi gyakorlatilag a 2019-es éves előfinanszírozásból megmaradt tétel, amit nem tudott időben felhasználni az ország, és vissza kellett volna fizetni a közös kasszába június végéig, de az Európai Bizottság engedi a felhasználását, megtartását. A vagyis a lap összesítése szerint

legalább 500 milliárd forintnyi, gyors likviditási támogatással segít az EU.

Komolyan visszaüthet most a magyar kormány eddigi stratégiája a 2014-2020-as uniós források mielőbbi lekötésével és felhasználásával kapcsolatban, igaz 13 másik forrásfelhasználásban élen járó tagállam is így járt - írta a járvány miatti gazdasági válságra rendelkezésre álló uniós támogatásokat számba vevő elemzésében a Portfolio. Az Európai Unió ugyanis lehetővé tette a tagállamok számára, hogy a mostani keretköltségvetésből még felhasználatlan összegeket szabadon átcsoportosíthassák akár az egészségügy kezelésére, akár a vállalkozások megsegítésére, vagy munkahelymegőrző programokra. Elvileg ez 4,748 milliárd eurót jelent hazánk esetében.

Mivel azonban Magyarország már lekötötte a rendelkezésre álló források több mint 100 százalékát - igaz számlákkal igazoltan még csak a 44 százalékát hívták le -, ezért meglehetősen szűkös a kormány mozgástere. Persze

dönthet úgy a kabinet, hogy tömegesen felmondja a megkötött szerződéseket, bár ezt már korábban elvetették.

Azt már reálisabbnak látja az elemzés, hogy a forrásmaximalizálás jegyében elhatározott 110 százalékos forráslekötési döntésen lazít valamelyest a kormány. Ezt egyébként azért tartották szükségesnek, hogy ha véletlenül nem sikerül valamennyi, a keret 100 százalékáig leszerződött projektet megvalósítani, a tartaléklistáról választhassanak a helyére másikat, és így elkerülhető, hogy a keret 100 százalékánál kevesebb támogatás felhasználásával zárja ezt a ciklust az ország. De túl sok mozgástér itt sincs, mivel eddig már 104 százalékos túlvállalást sikerült összehozni. Ennek kismértékű túllépése legalább egy-két százmilliárd forintnyi itthon elosztható uniós forrástömeget jelent pluszban, amelynek elosztásánál szintén figyelembe lehet venni a brüsszeli pénzelosztási szabályok lazítását.

A forint gyengülése az uniós támogatások átváltásánál már eddig is hozott némi pluszpénzt, de a további gyengülés sem kizárt.

A még le nem hívott 14 milliárd eurónyi fejlesztési forrás itthon forintban elkölthető részét jelentősen növelné, ha még inkább elszaladna az árfolyam. A lap számításai szerint ha 360-ra ugrana az euró/forintnál a tervezési árfolyam a néhány héttel ezelőttig érvényes 319-ről, akkor ez nagyságrendileg 570 milliárd forintnyi plusz forrás itthoni elosztását tenné lehetővé minden más változatlansága mellett, ami mintegy 1,6 milliárd euró.

Azt sem lehet egyelőre felmérni, hogy a pár hete még teljesen életképes pályázati támogatást nyert fejlesztések közül hány marad talpon a járvány után, és hány esetében döntenek a támogatás visszaadása mellett a projektgazdák a hét elején lazított új pályázati szabályok ellenére is. A lap becslése szerint legalább 1-2 milliárd eurónyi forrást felszabadul majd a bedőlő projektekből.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!