Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Átrendeződött a postai forgalom is

Infostart
2020. március 27. 15:44
Egyelőre nincs változás a posták nyitva tartásában, szolgáltatásokat sem kellett felfüggeszteni, ám a Magyar Postánál folyamatosan elemzik a helyzetet. A belföldi forgalomból egyre nagyobb teret hasít ki a tisztítószer, az állateledel, és a műszaki cikk, a nemzetközi forgalom viszont jelentősen visszaesett márciusban - mondta egy lapinterjúban Schamschula György vezérigazgató

Folyamatosan vizsgáljuk a posták leterheltségét és a kapacitásokat, egyelőre úgy látjuk, nem kell szolgáltatásokat felfüggesztenünk, de csak pár napra előre tudunk tervezni – mondta a Világgazdaságnak Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója. Közölte azt is, egyelőre nem kellett a nyitvatartási időkön változtatni, viszont csak annyian lehetnek az ügyféltérben, ahány ügyfélpult működik, mindenki más kint várakozhat.

A nyitást követő első órában elsőbbséget kaptak az idősebbek, és átszervezésekkel megoldották a nyugdíjak pár nappal korábbi kézbesítését is.

A kézbesítők és az ügyfélkapcsolati munkatársak már arcmaszkban és a gumikesztyűben dolgoznak, emellett mindenütt fokozottabb a fertőtlenítés” – tette hozzá a vezérigazgató. Megemlítette azt is, hogy a munkakörök sajátosságai miatt a közel 30 ezer fős állomány nagy része most is dolgozik, a home office legfeljebb 8-10 százaléknál lehetséges.

Schamschula György szerint a belföldi postai forgalomban márciusban nem volt jelentős változás. A feladók rangsora azonban átrendeződött:

a háztartási tisztítószereket, kozmetikumokat és állateledeleket forgalmazó partnerektől jóval nagyobb mennyiségek érkeznek, de kiemelkedő a műszaki, informatikai cikkek kézbesítése is.

A nemzetközi viszonylatban a határzárak és közlekedési korlátozások miatt, és mivel több európai postánál is kapacitásgondok voltak, ezért nem, vagy csak hosszabb idő alatt volt lehetséges a küldemények rendeltetési helyre kézbesítése. Március 18., a magyarországi határzár elrendelése óta egyes külföldi viszonylatokban már nem is vállal kézbesítést.

A Kínából érkező küldemények mennyisége február második fele óta csökken, márciusban például az ingyenes szállítással kért termékeké éves alapon 30-40 százalékkal esett vissza.

Kínával bár lassúbb, de folyamatos a küldeményforgalom.

A lap szerint a Magyar Posta beruházásai a járvány alakulásától, a veszélyhelyzet időtartamától, valamint a magyar gazdaság és a számukra fontos ágazatok teljesítményétől függenek. A logisztikai infrastruktúra átalakítása eddig a terv szerint halad, de át kell ütemezniük a feladatokat. Schamschula György szerint most van idő a digitális megoldásokra fókuszálni, például a csekkbefizetés esetében az iCsekk applikációra, amit most frissítettek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!