Nyitókép: Pixabay

Május vége előtt nemigen nyitnak ki a szállodák Budapesten

Infostart
2020. március 23. 20:26
Tömeges utazási kedv is kellene hozzá a határzárak feloldása és a nemzetközi közlekedés helyreállása mellett.

Egymás után zárják be kapuikat a hazai szállodák, ahogyan az utolsó vendégek is távoznak, mivel ez még mindig olcsóbb, mint 20-30 százalékos kapacitással működni - írta a Világgazdaság. A következő hetekben állagmegóvást, őrzést, és ahol lehetséges, előrehozott felújításokat, karbantartási munkákat terveznek.

Május végéig aligha tudnak kinyitni a budapesti szállodák,

mert az újranyitáshoz a határzár megszüntetése, a légi járatok újraindulása és mindenekelőtt az kell, hogy megint merjenek majd utazni a turisták, ráadásul tömegesen, hogy legyen értelme megnyitni az épületeket – mondta a lapnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A szállásadók többsége akivel csak lehetett, már korábban megállapodott arról, hogy

lehetőség szerint egy éven belül beváltható voucherre cserélik az érvényes foglalásokat.

A legnagyobb kihívás a munkaerő 60-70 százalékának megtartása, amihez a járulékok és a turisztikai hozzájárulási kötelezettség elengedése ugyan kedvező, ám elégtelen lépés. A szövetség jelenleg is együtt dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség, a szakmai szervezetek, az utazási irodák, a beutaztatók, a rendezvényszervezők, a vendéglátósok és a turisztikai munkaadók képviselőivel annak érdekében hogy újabb, az ágazatot segítő intézkedések szülessenek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!