Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Bártfai-Mager Andrea: nem bűvészkedés folyik, hanem valódi értékteremtés

Infostart
2020. február 25. 13:24
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sok más mellett a Magyar Posta és a tömegközlekedési cégek jövőjéről, illetve a takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatos kormányzati álláspontról is nyilatkozott.

Az állam a jó gazda módjára szeretné minél jobban gyarapítani azt a vagyont, amellyel rendelkezik, hangsúlyozta a Porftoliónak adott interjújában a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint következetes, ciklusokon átívelő állami vagyongyarapítást hajt végre a kabinet. A több mint 6000 milliárd forintos növekményből mintegy 2200-2200 milliárdot az ingatlanok és a részesedések tettek ki, és további mintegy 840-840 milliárd forintot a gépek és eszközök, illetve az immateriális javak növekedése, tette hozzá, azt is kiemelve, fontos eredmény, hogy az állami vagyon most már tételesen elszámolja, és annak eredményét nyilvánosságra is hozza a kormány.

A tárca nélküli miniszter arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is fenntartja az EBRD-vel és az Erstével aláírt kötelezettségvállalását a Budapest Bank értékesítéséről, ugyanakkor „egy bankot akkor kell eladni, amikor a legtöbbet kínál érte a befektető”, fogalmazott. Vagyis 700 millió dollárnál lejjebb nem adják az árat, ugyanis ennyiért vásárolták meg annak idején a GE-től a pénzintézetet.

Bártfai-Mager Andrea a postákkal kapcsolatban azt mondta, olyan hatékony rendszert alakítanak ki, amely nemcsak a piaci pozíció megőrzését jelenti, de új termékekkel is megjelenhetnek a csomaglogisztikai piacon. Az viszont „nem fordulhat elő, hogy levél, csomag ne jusson el az utolsó falu utolsó utcájának utolsó házába. A feladatunk az, hogy ezt az elvárást teljesítsük” – emelte ki.

A Takarék Csoportban csökkenő, majd megszűnő tulajdonosi szerepvállalást terveznek, ennek időtávját azonban nem tudta meghatározni. De ígérete szerint a lépéseket mindig úgy fogják megtenni, hogy látni lehessen, egy-egy terület már elég erős-e az állami jelenlét megszüntetéséhez.