Nyitókép: Pixabay.com

Több tízezres fogyókúrába kezd egy nagybank a koronavírus miatt

Infostart
2020. február 19. 07:48
Globális leépítéssel és további költségcsökkentő átszervezésekkel menne elébe koronavírus negatív ázsiai hatásai okozta bizonytalanságnak Európa egyik legnagyobb bankja. A tervek szerint 35 ezer embertől válnának meg.

Tizenöt százalékos, vagyis 35 ezer fős létszámleépítést tervez a brit HSBC, emellett egy 7,3 milliárd dolláros egyszeri ráfordítást és egy további 4,5 milliárd dolláros költségcsökkentési tervet is bejelentettek a bank legutóbbi eredménybeszámolóját követően - írja a Bloomberg információira hivatkozva a Portfolio. A drasztikus lépéseket azzal összefüggésben jelentette be Noel Quinn vezérigazgató, hogy bár

a társaság tavaly 22,2 milliárd dollár adózás előtti eredményt könyvelt el,

ezzel kismértékben meghaladva az elemzők 21,8 milliárd dolláros várakozását, ám a 2020-as kilátásokat meglehetősen bizonytalannak nevezte.

A brit pénzintézetnek még mindig nem sikerült túltennie magát a legutóbbi pénzügyi válságon, a vezérigazgató szerint nem hoztak elfogadható megtérülést a bank egyes részei. Ráadásul mivel jelentős érdekeltségei vannak Hongkongban és Ázsiában, ezért a koronavírus tovagyűrűző gazdasági hatásai is komolyan érintik a működését.

Az HSBC tervezett leépítési intézkedései az európai és az amerikai befektetési banki területet is érintik, különösen a kötvény üzletágat.

Az amerikai kereskedési tevékenységhez kapcsolódó eszközállományt felezni akarja a bank, lakossági hálózatát pedig 30 százalékkal csökkentené.

A jelentős szervezeti átalakításokkal a részvényesek bizalmát szeretnék erősíteni.