Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Mégsem lesz elbocsátás a Dunaferrnél

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. február 13. 14:05
Elhalasztják a tavaly bejelentett létszám-leépítést, emellett májustól 3,4 százalékos bérfejlesztés lesz, júliustól pedig a béren kívüli juttatásokat is emelik a dunaújvárosi cégnél. Az erről szóló megállapodás várhatóan csütörtökön kerül be a kollektív szerződésbe.

Több ütemben emelik a munkavállalók keresetét a Dunaferrnél. Amint arról Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az InfoRádiónak beszámolt, május elsejétől nem visszamenőleges hatállyal

3,4 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre a vállalatnál, júliustól pedig egy újabb, 6,8 százalékos béremelésre számíthat a vállalatcsoport valamennyi dolgozója.

Ezen felül a béren kívüli juttatásokat az éves átlagos bérfejlesztés mértékével növeli a munkaadó júliustól - tette hozzá az elnök, megemlítve azt is, hogy a munkavállalók többek között egészségpénztári befizetés, törzsgárda-jutattás, iskolakezdési támogatás formájában élhetnek ezzel. Szavai szerint nagyjából 5,8 százalékkal fog emelkedni a béren kívüli keret mértéke.

A legfontosabb azonban, hogy

a tavaly október 29-én bejelentett 350 fős létszám-leépítési szándékról letett a munkáltató, és kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020 december végéig nem is kezd elbocsátásokat

- mondta Molnár László. Igaz, ebből a 350 főből nagyjából 70 ember munkaviszonya már megszűnt - ők jellemzően kölcsönzött dolgozók voltak. Hangsúlyozta azonban, hogy a munkaadóval most kötött megállapodás nem szünteti meg a létszámleépítés veszélyét. Lényegében csak elhalasztotta a szándékot.

Bár van az a mondás, hogy aki időt nyer, életet nyer

- tette hozzá az elnök.

Mint mondta, a Dunaferr korfája elég magas, erősen 50 feletti. Nagyon sok ember megy nyugdíjba idén is, de jövőre ez akár olyan létszámhelyzetet is teremthet, hogy nagyon-nagyon meg kell fontolni, ha és amennyiben ezt a gyárat üzemeltetni akarják, akkor hozzányúljanak-e a létszámhoz - tette hozzá Molnár László. Ez jelent némi biztosítékot a dolgozóknak, ha minél tovább el tudják kerülni a leépítést.

Bár tavaly alapvetően a piaci változásokkal - kevés megrendelés és növekvő alapanyagárak - indokolta a munkáltató a leépítési szándékot, a szakszervezeti vezető úgy látja, hogy most éppen a cég számára kedvezően alakul a helyzet, csak ennek kihasználásához a termelés felpörgetésére, ahhoz pedig alapanyag beszerzésére lenne szükség. Ezért is vállalta a szakszervezet ezt a kompromisszumot a bérfejlesztés időpontjánál, hogy az év első felét ne terhelje semmilyen extra költség az alapanyag beszerzés biztosítása érdekében - mondta Molnár László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem lesz elbocsátás a Vasműnél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást