Nyitókép: Pixabay

Hatalmas büntetéssel sújtják a Telekomot

Infostart
2020. január 28. 11:58
A Magyar Telekom 350 millió forintos versenyhivatali bírságot kapott, amely azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH döntése szerint a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a „Most generáció” kampányában alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A „maximális sebesség” kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csupán egy szűkebb előfizetői kör érhette el. A hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség pusztán egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A versenyhatóság döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást.

Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig igazolja, hogy vállalásainak megfelelően kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit.

A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azon vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A társaság emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is biztosít.

A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a fenti vállalások teljesítését idejében és megfelelően igazolja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét.

Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és SMS-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről.