Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Jelentős összeget buknak a nyugdíjasok az infláción

Infostart
2020. január 17. 05:00
Az általános inflációhoz igazítják a járandóság emelését, de az úgynevezett "nyugdíjasinfláció" jóval nagyobb mértékben növekedett.

A nyugdíjasinfláció helyett az általános fogyasztói árindex a mérvadó a nyugdíjak emeléskor, márpedig az általános index esetében figyelembe vett fogyasztói kosár több ponton is eltér a nyugdíjasok fogyasztási szokásaitól és kosarától. Tavalyi az alapvető élelmiszerek közül több termék ára is brutálisan emelkedett, ami pont a legidősebbek helyzetét nehezítette meg - írja az Mfor.hu.

Ők ugyanis ezekből a termékekből vásárolják a legnagyobb mennyiséget a KSH tavaly év végén kiadott háztartások életszínvonala felmérése alapján. Az alapvető élelmiszerek, az általuk vásárolt élvezeti cikkek és az egészségügyi kiadások összesen 331 219 forintba kerültek egy év alatt a nyugdíjas-háztartásnak a statisztika szerint.

A portál cikkében vizsgált termékek és szolgáltatások ára tavaly átlagosan 7,8 százalékkal emelkedett, miközben a nyugdíjak – a novemberi korrekciót is figyelembe véve – 3,4 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasokra jellemző kiadási tételeket nézve a nyugdíjak reálszinten 4,1 százalékot veszítettek az értékükből. Természetesen a nyugdíjasok lakóhelyének régiójától is függ, hogy ebből ki mennyit érzékel a mindennapokban, mivel területileg jelentős különbségek lehetnek az átlagos nyugdíjakban.