Nyitókép: Forrás: OVF

A Balatontól a Fekete-tengerig: komoly lökést kaphat a folyami hajózás

Infostart
2020. január 7. 06:19
A Sió csatornán és a Dunán keresztül akár a Fekete-tenger is elérhetővé válik a Balatontól – és persze fordítva.

Sófokon megkezdődött a Balaton zsiliprendszerének 19 milliárd forintos átépítése, emellett hamarosan indulhat a Sió turisztikai fejlesztése, 340 millió forintból. A projekt részeként hosszabb lesz majd a csatorna vízi sportútja, és beindulhat a Balaton és a Fekete-tenger között a sportolásra, személyszállításra alkalmas, kis méretű hajók forgalma – írja a Likebalaton.hu-t.

Az elmúlt három évtizedre jellemző szélsőséges időjárást a Balaton is megszenvedte: míg a kétezres évek elején drámaian alacsony volt a tó vízszintje, öt éve a magas vízszint okozott gondot, és károkat a parti infrastruktúrában. Emiatt most úgy tűink, hathatós lépéseket tesznek a szakemberek.

Siófok, 2014. március 20. Az 1973-ban épült, 300 férőhelyes Klára hajó várakozik felső vízállásnál Siófokon. MTI Fotó: Varga György

A Siófok központjában álló, jelenleg nem éppen szívderítő látványt nyújtó víziműtárgy-monstrum egy turisztikai szempontból is figyelemre méltó, bejárható nyitott térben kap majd helyet, ahol a tervek szerint átvezet felette egy szép ívű híd, ezzel együtt pedig a zsilip mellett húzódó Krúdy sétány is megújul, jegyzi meg a portál.

Forrás: OVF