Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Hamar megérezzük az OPEC radikális lépését, de a vártnál kevésbé fog fájni

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2019. december 10. 06:00
Nem várható jelentősebb üzemanyagár-emelkedés idehaza annak hatására, hogy az OPEC-országok és szövetséges államaik a kőolaj-kínálat további csökkentése mellett döntöttek – mondta el Pletser Tamás. Az Erste Bank olaj és gázipari elemzője szerint Szaúd-Arábia a mostani nyersanyagár további 20 százalékos növelésében érdekelt.

Az elmúlt hetekben folyamatos emelkedés volt tapasztalható a kőolaj árában, például a Brent típusú nyersolaj néhány hete még 60 dollár alatt alakult, mára viszont elérte a 64 dolláros hordónkénti árat, hívta föl a figyelmet Pletser Tamás. Az OPEC+, vagyis az Oroszországgal kiegészült kőolaj-exportáló országokat tömörítő szövetség döntése mögött – miszerint a már több mint egy éve bevezetett, 1,2 millió hordós kitermeléscsökkentési döntésüket egy újabb, 500 ezer hordós csökkentéssel egészítették ki –, elsősorban az állhat, hogy a piaci körülmények mások voltak, mint amire korábban a kartell számított.

Egyrészt az látható az, hogy várhatóan hat-nyolcszázezer hordó per napos keresetnövekedés lesz összességében az idei évben, ami bőven alatta van az elmúlt évek mintegy másfél millió hordó per napos keresletnövekedésének. Másrészt meglepetés történt az OPEC-en kívüli oldalról is. Elsősorban az amerikai palaolaj-termelők lepték meg ismét a piacokat, mivel termelésük továbbra is emelkedik. Bőven az egymillió hordó per napos szint fölött lesz, ami azt jelenti, hogy

az OPEC egyre jobban kiszorul a piacról.

Emiatt az áprilisi csúcs óta a kőolajárak sem tudtak igazán emelkedni – magyarázta az Erste Bank elemzője. Úgy vélte, emiatt dönthetett úgy az OPEC +, hogy tovább csökkenti a termelését, ezzel támaszt adva a fekete aranynak.

Hol lehet ennek a folyamatnak a vége?

A szakember meglátása szerint Szaúd-Arábia egy 70, vagy akár 80 dollár fölötti olajárban lenne érdekelt, ugyanis ez szükséges számára ahhoz, hogy a költségvetése egyensúlyba kerüljön, illetve hogy a Vision 2030 programot – amit Mohamed bin Szalmán koronaherceg is erőteljesen támogat –, megvalósítsa az ország.

Az OPEC+ döntésével kapcsolatban Pletser Tamás megjegyezte:

annak hatása viszonylag gyorsan átgyűrűzik a magyar árakra,

ami azonban kedvező hír lehet a magyar autósok számára, hogy az üzemanyagok és a kőolaj ára közötti különbség jelentősen lecsökkent az elmúlt hónapban, ugyanis az úgynevezett finomítói marzsok az év legalacsonyabb szintjére estek. Ennek köszönhetően a kőolajárak emelkedésével párhuzamosan a dízel és a benzin üzemanyag ára nem emelkedett hasonló mértékben, tompítva a negatív hatásokat.

Viszonylag kis hatása lesz most már az OPEC-döntésnek, különösen annak fényében, hogy az első negyedév általában keresleti oldalról gyengébb. Legfeljebb 5 dollár körüli mértékben emelkedhet Brent típusú kőolaj ára a szakértő szerint, és ez egy

5-10 forintos üzemanyagár-emelkedést hozhat magával

a szakértő szerint. Megjegyezte: természetesen ez függ egyéb tényezőktő, például a forint–dollár árfolyamától is, így egy forintgyengülés erősítheti az üzemanyagáremelkedést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
OPEC+ döntés, Pletser Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást