Nyitókép: Saudi Aramco, Facebbok

Nem véletlen a szaúdi olajóriás részvényei iránti óriási tülekedés

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2019. december 3. 16:44
Néhány nap alatt túljegyezték a Saudi Aramco részvényeit. Minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása lehet az olajtársaság tőzsdei bevezetése. A 1,5 százaléknyi Aramco-részvény értéke nagyjából 25 milliárd dollár lehet – mondta el Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője az InfoRádiónak.

A Saudi Aramco a világ legnagyobb olajipari cége, a világ teljes termelésének több mint egytizedét birtokolja. A vállat iránti meglehetősen nagy érdeklődést elsősorban az indokolhatja, hogy korábban nem volt elérhető a befektetők számára – fogalmazott Plester Tamás az InfoRádiónak nyilatkozva. Az említett túljegyzés alapvetően szaúdiak irányából érkezett, míg a nemzetközi befektetők egyelőre nem túl aktívak, jelenlegi hírek szerint 10,5 százalékát kívánják megvenni a részvényeknek a főként orosz és kínai érdeklődők. Ez azonban a december 4-i zárásig még változhat – tette hozzá a szakember.

Az állami olajcég összesen 1,5 százaléknyi tulajdonrészét bocsátja a mostani alkalommal eladásra, 0,5 százalékot magánszemélyek, míg 1 százaléknyi tulajdonrészt intézményi befektetők számára. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzőjének tájékoztatásából kiderül,

a részvényértékesítésből a szaúdi kormány egyrészt kipótolja a költségvetési hiányát, másrészt forrásként szolgál az ország Vision 2030 nevű jelentős fejlesztési programjához.

Szaúd-Arábia már évek óta költségvetési hiánnyal küzd, így korábban is felmerült, hogy az Aramcót részben tőzsdére vigyék, de úgy tűnik, most érett meg a jogi és intézményi háttér, valamint a költségvetés helyzete arra, hogy ez bekövetkezzen, jegyezte meg Pletser Tamás.

Az Aramco iránti nagy szaúdi érdeklődés hátterében az állhat, hogy ez az ország legnagyobb és egyben a gazdaság vezető, a többi céget jelentősen leelőző vállalata. Ugyanakkor Szaúd-Arábiában korábban is már voltak nagyon sikeres részvénykibocsátások, az ország egyik legnagyobb bankja, vagy építőipari vállalata révén. Ezeknek is köszönhető, hogy 4,9 millió szaúdi állampolgár vett részt ebben a mostani részvénykibocsátásban.

Vannak azonban olyan szóbeszédek is – jegyezte meg végezetül a szakértő –, amelyek szerint jelentős kormányzati nyomás került azokra a családokra, amelyeket már korábban is "megzsarolt" a koronaherceg, amikor 2017 novemberében bezáratta őket a Ritz Carlton hotelbe. Így ők is jelentős mértékben részt vehettek a részvénykibocsátásban, nagyban hozzájárulva annak sikeréhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aramco-részvények – Pletser Tamás, Erste Bank olaj- és gázipar
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást