Nyitókép: Ennio Leanza

Párbeszéd a gazdaságról: kis piacon sok tényező mozgatja a devizaárfolyamot

Infostart / InfoRádió
2019. november 6. 16:49
Egy kicsi és nyitott gazdaság esetében több tényező is befolyásolja az ország devizájának árfolyamát, ezek között több csak rövid távon jelentkezik - derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásából, amelynek Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője és Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója volt a vendége.

Viszonylag lassú forintleértékelődés volt látható az elmúlt években, a folyamatok háttérben spekuláció is állhat, a magyar forintpiac ugyanis nagyon likvid – mondta az InfoRádiónak Nyeste Orsolya. Az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője hozzátette: miután nagyon sokszereplős a forintpiac, így sok tényező határozza meg a magyar deviza mozgását is; az azonban, hogy milyen irányba mozog a forint, azt is megmutatja, hogy mit gondolnak a piaci szereplők a hazai gazdaság állapotáról, miként látják a magyar gazdaság helyzetét, a növekedési kilátásokat és az egyensúlyi pozíciókat. De befolyásoló tényező emellett az is, hogy kicsi és nyitott a magyar gazdaság, a forint pedig egy feltörekvő piaci deviza.

"A spekulánsok gondolnak valamit a forint árfolyamáról, erre fogad, és ha a piac arra megy, akkor nyereséget realizál, ha nem, akkor veszteséget. Ott vannak a reálgazdasági szereplők, például az exportőrök, akik a devizaárbevételüket adják el a piacon, de vannak, akik fedezeti ügyletet szeretnének kötni, tehát nagyon sok szereplője van a forintpiacnak, és hatással van rá az is, hogy mi történik éppen a világban" - mondta az elemző. Mindezek összefüggésében elmondható, hogy

devizaárfolyamot előrejelezni az egyik legnehezebb feladat,

sokszor pedig az egyes tényezők hatásait nem is lehet elkülöníteni – fejtette ki Nyeste Orsolya.

Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója azt mondta, hogy hosszú távon a devizák árfolyamát a gazdasági folyamatok mozgatják, de a hosszabb időtáv során több olyan tényezővel is számolni kell, amely rövid távon eltérítheti a devizaárfolyamot. Példaként említette, hogy a forint mindig gyengül az euróval szemben olyan időszakokban, amikor az euró gyengül az amerikai dollárral szemben, mert ilyenkor a befektetők az eurótól és minden az euróhoz kapcsolt devizától elfordulnak.

"Az elmúlt néhány negyedév mozgására ez is egy magyarázó tényező lehet, de ezeket idővel felülírják hosszú távon a gazdasági folyamatok"

- mondta Móricz Dániel.

A témáról bővebben hallhatnak szerda este 7 órától, az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában.

A magazin eddigi témáiról itt olvashat. A korábbi adásokat meg is hallgathatja, vagy akár meg is nézheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Párbeszéd a gazdaságról - forintárfolyam
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást