Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Öntik a pénzt a balatoni fejlesztésekre

Infostart
2019. augusztus 10. 13:09
A kormány 365 milliárd forintot határozott meg a Balatonnál 2030-ig megvalósítandó fejlesztésekre, amelyből mintegy 130 milliárd forint a közvetlen turisztikai célú fejlesztés.

A Balaton Budapest után a második legfontosabb turisztikai célpont, a vendégéjszakák egyötödét a Balatonnál töltötték el a turisták 2018-ban. Míg az egész országot tekintve a vendégéjszakák felét a magyarok, felét pedig a külföldről érkező vendégek adják, addig a Balatonnál a belföldi forgalom a meghatározó, a vendégek 76 százaléka innen érkezik.

A térség fejlesztésére soha nem látott mennyiségű pénz áll rendelkezésre - írta az Origo, felidézve, hogy 2016-ban paradigmaváltás történt a turizmusban. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) koordinálásában és szakmai segítségével a turisztikai célpontokat nem külön-külön (szaknyelven: pontszerűen) fejlesztik, hanem komplexen. 2030-ig 828 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztési forrásként a magyar turizmus támogatására és fejlesztésére. Ebből, a térséget érintő beavatkozási program alapján

365 milliárd forintot költenek Balatonnál 2030-ig megvalósítandó fejlesztésekre, amelyből mintegy 130 milliárd forint a közvetlen turisztikai célú fejlesztés

hazai és uniós forrásból.

Strand- és szállodafejlesztés

A Magyar Turisztikai Ügynökség célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon, ennek érdekében indította el két éve a strandfejlesztési programot. Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja.

Idén a hazai szabadstrandok jutottak korábban nem látott fejlesztési lehetőségekhez a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban.

A vízparti települések közel 4,4 milliárd forintos támogatást kaptak, összesen 43 szabadstrand fejlesztésére. Idén a Balatonnál 15 településen 30 szabadstrand összesen több mint 3 milliárd forintból, a Tisza-tónál 7 szabadstrand összesen 700 millió forintból, a Dunakanyarban pedig 6 szabadstrand 700 millió forintból újul meg.

A Kisfaludy Program a szálláshelyek fejlesztésére jött létre, segítségével eddig több mint 700 panzió, szálláshely újult meg. Most a Kisfaludy Programban a balatoni szálláshelyek is megújulnak, a panziófelújítások mellett új szállodák és panziók is épülnek.

A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben 150 szálláshely kapott támogatást fejlesztéseikhez, összesen 21,5 milliárd Ft-ot.

Ebből a támogatásból 120 panzió fejlesztése valósul meg, 10 balatoni szálloda megújul, és 13 új szálláshely jön létre.

Új programokat szerveznek

A Balaton fejlesztésével a kormány azt szeretné elérni, hogy a tó egész évben minőségi turisztikai szolgáltatásokkal, szálláshelykínálattal és tartalmas programokkal fogadja a magyar családokat és cél az is, hogy a Magyarországra – többségében Budapestre – érkező külföldi látogatókat nagyobb arányban lehessen a Balatonhoz csábítani.

Emiatt a „Nyári családi vakáció" mellett ősszel és tavasszal „Balatoni aktív kikapcsolódás", „Baráti gasztroélmények", valamint „Hévízi feltöltődés" néven fogalmaz meg programokat az MTÜ.