Nyitókép: Pixabay

Óriási változások jönnek a halálúton

Infostart
2019. július 8. 05:44
2020 első negyedévében kezdődhet el a 83-as főút Győr-Pápa szakaszának négysávosítása.

A főút Pápáig tartó része - főleg Győrszemere környékén - nagyon veszélyes, rendszeresek a balesetek a szűk, kanyargós nyomvonal miatt. Ezt a problémát is megoldaná, ha a mintegy 36 kilométeres szakaszt négysávossá alakítanák. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Kisalföldet arról tájékoztatta, hogy már elkészültek a beruházás kiviteli tervei.

Az út bővítéséhez szükséges területszerzés tavaly ősszel kezdődött el, és jelenleg már 85 százalékon áll. A régészeti feltárások május óta folynak. A fakivágások az esztendő második felében indulhatnak, és az év végére fejeződhetnek be.

Az építési munkák a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatása és a forrás rendelkezésre állása után kezdődhetnek el. Az állami cég azzal számol, hogy ez 2020 első negyedévét jelentheti. Az európai uniós támogatásból tervezett fejlesztés várható befejezése 2022 vége. Az, hogy a beruházás mennyibe kerül, csak a kivitelezési szerződés aláírása után derül ki.

Hivatalosan nem gyorsforgalmi, hanem kétszer kétsávos főút épül. Ettől függetlenül, miután középen fizikai elválasztás lesz, a szakaszt 110 kilométer/órás maximális sebességre tervezik és Pápa északi részénél, Gyarmatnál, Tét déli és északi részénél, Győrszemerénél, valamint a koroncói elágazásnál külön szintű csomópontok épülnek. Az új nyomvonal valamennyi érintett települést elkerüli.