Nyitókép: Pixabay

Szakértő: szükségszerű lépés a szocho csökkentése

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. június 5. 07:34
Szükséges lépés volt a szociális hozzájárulási adó mértékének 2 százalékpontos csökkentése július elsejétől – mondta az InfoRádiónak a múlt héten bejelentett gazdaságvédelmi akciótervre reagálva a RSM Hungary adóigazgatója. Fajcsák Gábor azt mondta: ezzel ugyanis ellentételezhető a cégeknél a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt jelentkező bérnyomás.

A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértékének 2 százalékpontos csökkentése

150 milliárd forintot hagy a munkáltatók zsebében

– mondta a szakértő.

A szochót az elmúlt években többször mérsékelték, így lett 27 százalékról a mostani 19,5 százalék, majd júliustól ez csökken 17,5 százalékra.

A kormány szerint ez a két százalékpontos csökkentés 2019-ben 144 milliárd forintot, 2020-ban pedig további 156 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál.

Jelenleg 40 ezer körül van a kisvállalati adózást (kiva) választó cégek száma, így ennek a mértékének a csökkentése kisebb terhet jelent a költségvetés számára, 5 milliárd forintra becsülik – tette hozzá. A kivát a kezdeti 16 százalékról csökkentik tovább, és jövő januártól lesz 12 százalék. Várhatóan így

megnő az ezt választó vállalkozások száma, így a hosszabb távú hatás ennél nagyobb lehet.

Az intézkedésekről látszik, hogy az irány jó – vélekedett Fajcsák Gábor, hozzátéve: az egyik legnagyobb európai adóéket csökkentették. A jelenlegi belföldi és nemzetközi gazdaságpolitikai helyzetben és munkaerőhiányos környezetben szükségszerű lépés volt, főleg az év eleji minimálbér- és garantáltbérminimum-csökkentés után – mondta az adóigazgató.

Az RSM Hungary adóigazgatója szerint így sem kerülnek versenyelőnybe a cégek, inkább csak maradnak jelenlegi pozícióikban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy hónap múlva jelentősen csökkennek a munkáltatók terhei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást