Nyitókép: Pixabay.com

Bolond időjárás: a gazdák erre az esőre vártak

Infostart
2019. május 7. 10:44
Talán még mindig kevés az a csapadék, ami az elmúlt hetekben Magyarországra érkezett fél év esőszünet után. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta: jelentősen mérsékli az eddigi aszályos állapotokat az eső.

Baranyában nem kevés eső esett az elmúlt hetekben, jót "cselekedve" a március közepéig elvetett hagymaféléknek, gyökérzöldségeknek és a zöldborsónak. A dinnyefélék ültetése és a paprikafélék palántázása is elkezdődött, ezek fejlődését öntözőberendezésekkel is segítik - írja a Bama.hu.

Mint az összeállítás rámutat, 50-100 milliméternyi csapadék arrafelé most is hiányzik még, ráadásul a most kiesni látszó gabona- és árpamennyiség sorsán múlhat, hogy veszteséges vagy nyereséges lesz-e a gazdák szezonja, és a gyümölcsösök is tudnának még többet "inni".

Az Agrárgazdasági Kamara álláspontja szerint

sokat segít a gazdáknak a mostani esőzés, de még akkor sem érnének a korábbi évek nyomába, ha mostantól minden nap esne,

de legalább poros földön sem kell dolgozni és a napraforgót is sikerült elvetni.

A csapadékkal ugyanakkor előbújnak a kártevők is, a magas páratartalmú időszakok jó táptalajai a fertőzéseknek. A gombák viszont alig vannak jelen, és a bogarak is várnak még arra, hogy melegebb legyen.

A repcében folyamatos a védekezés, a rovarok nagy számban vannak jelen a táblákban, a repcebecő-ormányos betelepedése is folyamatos.

Optimális helyzet

A tavaly ősszel elvetett növényeken a mostani eső már nem tud érdemben segíteni, de a tavaszi ültetésű termények szempontjából a legjobb időben érkezett a kiadós csapadék - közölte az elmúlt napok esőzéséről a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva.

Petőházi Tamás kifejtette: márciusra 100-150 milliméteres csapadékhiány alakult ki, ez aztán áprilisra valamennyire mérséklődött.

Jó, hogy száraz volt ez a periódus, mert a tavaszi vetéseket el tudták végezni, de most a nagy esőzések miatt egy-másfél hétre le kell állni a munkákkal. Most egy-két napig nem lehet rámenni a földekre, majd a hét második felében jön megint csapadék, így a jövő hét közepén újra folytatódhat a vetés.

Ez a mostani helyzet optimális, hiszen a vetés után érkezett az eső, ez bizakodásra ad okot – emelte ki az elnök.

Hozzátette, jelentősen mérsékli az eddigi aszályos állapotokat az eső, de az őszi kalászosoknál és a repcénél így is lesz terméskiesés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Petőházi Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást