Nyitókép: Pixabay

Két lakásáfa is létezhet egymás mellett

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. április 16. 06:02
Nem került le a napirendről, hogy a lakásáfa hosszú távon megfelelő szintjét megtalálják – nyilatkozta Banai Ádám, a jegybank igazgatója hétfőn a Magyar Nemzetnek. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az InfoRádióban közölte: a saját célra vásárolt lakásoknál továbbra is indokolt lenne az öt százalékos szintű forgalmi adó, így nem zárható ki, hogy a jövőben kétféle áfakulcs legyen érvényben.

2015-ben az ÉVOSZ állt az élen, amikor kezdeményezték a 5 százalékos áfa bevezetését, így ma is támogatják, hogy valamilyen körben továbbra is maradjon a kedvezményes adó – jelentette ki Koji László. Az építési vállalkozók tömörülésének elnöke hozzátette: a saját célra vásárolt lakásoknál mindenképp indokolt ennek a megtartása, a befektetési céllal történő vásárlás esetén azonban nem.

Az sem kizárt – bár súlyos visszaélésekre adhatna lehetőséget –, hogy kétféle áfa működne.

A szakértő azt is elmondta: tovább nő az új építésű lakások négyzetméter ára, de közel sem olyan gyorsan, mint tavaly vagy tavaly előtt.

Nem került le a napirendről

Az előző válság tanulsága az, hogy az ingatlanpiaci túlhevülésből nagyon komoly problémák alakulhatnak ki. A hasonló válságok elkerülése érdekében az ingatlanpiacot a lehető legmélyebben ismernie kell a jegybanknak – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságának vezetője.

„Továbbra is fontos téma, hogy hosszabb távon mi legyen az új lakások forgalmi adójával. A legutóbbi döntéssel a bizonytalanság ugyan megszűnt, de a hosszú távú, megfelelő szint megtalálása még vita tárgya. Ez nem került még le a napirendről” – jelentette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Koji László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást