Nyitókép: Pixabay

Nagy versenyelőnye lesz az új állampapírnak

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. április 5. 18:35
Június elsejétől új konstrukcióval, új lakossági állampapír érhető el. Ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter korábban is jelezte: a cél az, hogy tovább erősödjön a belső megtakarítás és csökkenjen a magyar gazdaság külső sérülékenysége.

Új lakossági állampapír bevezetését tervezi a kormány – mondta azInfoRádiónak Árgyelán Ágnes. A Portfolio elemzője hozzátette: a konstrukció lényege, hogy fél év után 3,5, egy év után 4 százalék kamatot fizet, majd félévente 50 bázispontos növelés lesz a kamatban, vagyis az 5. év végén eléri a 6 százalékot. Ez nagy versenyelőnyt jelent nem csak más megtakarítási, hanem már állampapírokkal szemben is.

Árgyelán Ágnes felhívta a figyelmet: nem titkolt célja a kormánynak, hogy

a magyar államadósság magyar kézben legyen, ennek érdekében 5 év alatt duplázni szeretnék az állampapírállományt.

A lakástakarék-pénztárakat is bevonnák ezek értékesítésébe, új papírokkal rukkolnak elő és bevezetnének egy kisbefektetői számlacsomagot is.

Egyes források szerint a kormány egyszerűsíteni is szeretné a lakossági állampapírok palettáját – tette hozzá a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy versenyelőnye lesz az új állampapírnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást