Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Átadták az ország legnagyobb naperőművét

Infostart
2019. március 5. 16:20
Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek ünnepélyes avatását kedden tartották.

Az ország egyik legnagyobb, 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával több mint 51 hektáros területen valósult meg Pakstól délre, az atomerőműtől néhány kilométerre.

A legmodernebb technológiát felvonultató naperőmű 74 ezer napelemtáblájával, átlagosan évi 22,2 GWh (gigawattóra) villamos energia termelésére képes, akárcsak a szintén MVM Csoport beruházásában megvalósult, tavaly augusztusban átadott felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkára az átadón elmondta: Paks ettől a naptól nem csak a nukleáris, hanem a megújuló, ezen belül is a napenergia magyarországi központjává válik. Ez összhangban van azzal a kormányzati elképzeléssel, amely szerint Magyarországon fogyasztó- és klímabarát energiaszektort kell teremteni a jelenlegi és a jövő nemzedékek számára.

Kaderják Péter az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy

a következő 2-3 évben összesen 2 és 3 ezer megawatt közötti napelemes kapacitás belépését jelzik előre a szakemberek.

Ennek egy részét a háztartásokban megvalósított, tetőkre szerelt napelemek termelik. Ezeket egészítik ki a nagyobb méretű, költséghatékonyabb erőművi projektek.

A 9 milliárd forintos beruházás költségeinek 65 százalékát saját forrásból, 35 százalékát az Európai Unió Környezeti és energiahatékonysági operatív programjában elnyert támogatásból finanszírozta az MVM Csoport.

Szabó Péter, Paks polgármestere úgy fogalmazott: nyitottak vagyunk a változásokra, a folyamatos megújulásra, minden értelmes alternatívára, amely jövőnket, fejlődésünket, a paksiak és a magyar emberek boldogulását segíti. Ezért is épülhetett az atomerőmű tőszomszédságában az ország eddigi legjelentősebb naperőműve, mutatva, hogy a kétfajta energiatermelési mód hatékonyan megfér egymás mellett - emelte ki beszédében.

A paksi energetikai beruházás jelentős lépés a hazai megújuló villamosenergia-termelésben. Működésének köszönhetően éves szinten több mint 22 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása, ami 10 ezer személyautó átlagos éves futásteljesítménye során kibocsátott káros anyag mennyiségnek felel meg - fűzte hozzá a polgármester.

Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében arról tájékoztatott, hogy az MVM Csoport hét projekt keretében 110 naperőművet létesít országszerte EU-s társfinanszírozással. Ezáltal a vállalatcsoport a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő vállalat lesz Magyarországon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pakson az ország legnagyobb naperőműve
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást