Nyitókép: Faluldi Imre

Béremelés lesz az állami vállalatoknál - ennyi pénzre számíthatnak az alkalmazottak

Infostart
2019. január 30. 08:52
Átlagosan ötszázalékos emelésre biztosan számíthatnak a dolgozók a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, valamint az állami vízközműveknél. A szakszervezeti vezetők szerint ez nem elegendő.

Átlagosan öt százalékkal kapnak többet az állami vállalatoknál, elsősorban a Volánnál, a víziközműcégeknél, valamint a vasútnál dolgozók a 2017-ben kötött, három évre szóló bérmegállapodás értelmében. A Magyar Idők úgy tudja: egyelőre nem várható újabb, központi, minden állami cég összes dolgozójára vonatkozó, többéves megállapodás, mivel a különböző vállalatok vezetői külön-külön tárgyalnak a szakszervezetekkel.

Az érdekképviseleti vezetők és a cégvezetők ugyanakkor további bérfelzárkóztatást tartanak szükségesnek a közszolgáltatások fenntartásáért.

– Elfogadhatatlannak tartja a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, hogy kevesebb mint öt százalékkal emelkedjen a vasutasok keresete a differenciálások miatt – mondta a Magyar Időknek Buzásné Putz Erzsébet. A szakszervezet elnöke kiemelte: két számjegyű bérfejlesztést tart indokoltnak. A Vasúti Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén a munkáltató és az érdekképviseleti oldal a tárgyalások folytatásában állapodott meg.

Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke szerint a Volán-társaságoknál is két számjegyű keresetemelésre van szükség, amelyet szintén a fluktuáció csökkentése és a dolgozók megtartása indokol.

A szakszervezeti vezetők szerint nagyon kedvező hatása volt a több évre szóló, átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatásnak, mivel minden állami közszolgáltatónál lassított az elvándorláson. Ugyanakkor ezeken a területeken a munkavállalói állomány egyre idősebb, így nélkülözhetetlen az új munkavállalók és a fiatalok felvételéhez a vonzó bérezés.