Nyitókép: Faludi Imre

Devizahitel: nem várható a korábbiakhoz fogható adósmentő intézkedés

Infostart
2019. január 7. 09:42
A hazai bankrendszer lezártnak tekinti a hazai devizahitelek ügyét. Azok az ügyfelek azonban, akik eddig valamiért kimaradtak a rendezésből, most jobban járhatnak, ha hitelezőjükkel egyezségre jutnak - írja a Magyar Idők.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a lapnak úgy fogalmazott, azzal számolnak, hogy a korábbi jogi kereteken amúgy is túlnyúló magyar jogalkotás lezártként kezeli az ügyet. Mint mondta, ezt a bankok érdekvédelmi szervezetének álláspontja szerint az is alátámasztja, hogy az Európai Unió bíróságának az ügyben hozott legutóbbi döntése összhangban van a Kúria korábbi állásfoglalásával, új szempont nem merült fel.

Kovács Levente emlékeztetett arra, többször felhívta a kormány és a bankszektor is a figyelmet arra, hogy aki szociálisan rászorul, az lépjen be a közösen kidolgozott adóssegítő konstrukciókba. A főtitkár szerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) megalapításában és a konstrukció kialakításában oroszlánrésze volt a bankszövetségnek.

A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint azok, akik hittek a kormánynak és együttműködtek a bankjukkal, érdemi és jelentős segítséget kaptak. Kovács Levente hozzátette, még mindig nem késő együttműködni és a hitelezővel közösen megoldást találni a pénzügyi nehézségekre, de az eszközkezelőhöz hasonló bőkezű állami és banki támogatásra a továbbiakban a főtitkár szerint már nem lesz mód.