Nyitókép: Pixabay.com

Nincs megállapodás, egyre valószínűbb, hogy a kormány dönt

Infostart
2018. december 20. 05:53
Sem a jövő évi minimálbér, sem pedig a garantált bérminimum összegében nem jutottak dűlőre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülésén.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a 24.hu portálnak elmondta, hogy szakszervezetek továbbra is 13 százalék feletti feletti minimálbéremelést szeretnének jövőre, a vállalatok érdekképviseletei szerint azonban ez nem teljesíthető.

Az RTL Klub megkereste a kormányt, ahonnan azt közölték "még az idén rendeletben hirdeti ki a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegét." Vagyis valószínűleg ezúttal is Varga Mihály pénzügyminiszter fogja megállapítani a kormány nevében a minimálbér összegét, várhatóan jövő szerdán. Utoljára 2015-ben történt olyan, hogy nem sikerült megállapodni az emelésről, akkor is a kormány hozta meg a végső döntést.

Mint arról az Infostart a Magyar Idők cikke alapján a héten beszámolt, a lap értesülése szerint a bruttó minimálbér jövőre 150 ezer forint lehet (az idei 138 ezer forint után), a garantált bérminimum pedig 202 ezer forint az idei 180,5 ezer forint után. Ezek alapján a Portfolio gazdasági hírportál úgy számol, hogy jövőre a nettó minimálbér majdnem eléri a 100 ezer forintot.