Nyitókép: Police.hu

Ismét széleskörű ellenőrzés a bulinegyedben

Infostart
2018. december 4. 16:23
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előző hétvégékhez hasonlóan november utolsó és december első napján újra közterületi intézkedéssorozatot tartott a szórakozó- és vendéglátóhelyeken és azok környékén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársaival közösen komplex ellenőrzés-sorozatot tartott november 30-án és december 1-jén Budapest bulinegyedében.

A komplex ellenőrzések során a rendőrök összesen négy embert állítottak elő, három főt kábítószer fogyasztása és kábítószer birtoklása miatt, egy embert pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt.

A rendőrök a társszervekkel együtt a két nap alatt 119 taxist ellenőriztek, négy esetben tettek feljelentést szabálysértés miatt, a társhatóságok pedig 18 esetben kezdeményeztek eljárást.

A rendőrség a társszervekkel közreműködve a következő időszakban is folytatja az ellenőrzéseket a belvárosi, terézvárosi és erzsébetvárosi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén - írja a police.hu.