Nyitókép: Varga György

Idén is ez lesz a karácsony slágere

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2018. december 1. 12:30
A nordmann fenyőt keresi a legtöbb vásárló, ezt tapasztalja a Zala megyei Surd polgármestere. A településen már mindenki a fenyvesekben dolgozik.

A Zala megyei település arról híres, hogy innen származik a piacokon kapható fenyőfák legnagyobb része. Kanász János polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy az ország egész területére szállítanak, de

a legtöbbet, a fák 60 százalékát Budapesten adják el.

Mint mondta, nagy erőkkel készül Surd a fenyőfaeladási szezonra,

az egész falu a fenyvesekben dolgozik,

a nordmann fenyőt, az ezüstfenyőt és az erdei fenyőt már vágják, a lucfenyő kitermelését a hét végén kezdik.

Kanász János elmondta, hogy a nordmann fenyőből viszik a legtöbbet, mert az bírja a legtovább, sokkal később hullajtja el a tüskéit, könnyű díszíteni, nem szúr úgy, mint például az ezüstfenyő, de a lucfenyő is felkapott, mert jó az illata.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Surd és a fenyőfaeladás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást