Megkezdődött a nyugdíjprémium kézbesítése

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. november 15. 14:44
A bankszámlákra hétfőn már megérkezett, a Magyar Posta pedig csütörtökön kezdte meg a nyugdíjprémium kifizetését. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese az InfoRádiónak elmondta, hogy az állam idén mintegy 40 milliárd forintot fordít erre a célra.

„Magyarországon szerencsére a gazdaság most már évről évre bővül, és a kormány számára fontos, hogy ebből a bővülésből a nyugdíjasok is részesüljenek” – fogalmazott Rétvári Bence. A miniszterhelyettes hozzátette: a nyugdíjprémiummal tudják kifejezni a tiszteletüket, „hiszen évtizedek munkájával építették fel azt az országot, amelyben most élünk”.

Míg a tavalyi nyugdíjprémium 12 ezer forint volt, addig az idei maximális összeg 18 ezer – emelte ki. A kedvezményezettek között van minden öregségi nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra jogosult állampolgár. Összességében több mint 40 milliárd forinttal fordít többet a kormány a nyugdíjasokra, mint általában.

A Magyar Posta november 15-30-ig kézbesíti az ekkor esedékes nyugdíjakat, a prémium ezzel együtt érkezik – tájékoztatott Panulin Ildikó, a szervezet szóvivője. „A postás megérkezik, egy utalványt aláirat a nyugdíjassal, az utalványon nem egy sor fog szerepelni, hanem két sor, az egyik sorban a nyugdíja, a másik sorban a nyugdíjprémiumnak az összege, és a teljes összeget megkapja a postástól” – magyarázta az eljárás menetét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rétvári Bence a nyugdíjprémiumról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Panulin Ildikó a nyugdíjprémiumról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást