Nyitókép: MTI/Varga György

Januárban elárasztják a kamionok Zalaegerszeget

Infostart
2018. október 16. 10:18
2019 elején már kigördülhetnek az első járművek a zalaegerszegi tesztpályára.

Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját, ezt követően pedig indulhatnak a tesztek – tudta meg a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Az év végén átadandó modulok között lesz a fogadóépület, amelyben rendezvények tarthatók, a műszaki épület, amely a tesztpályahasználók bázisa lesz, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz. Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas.

A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül, ebből fizetik a kivitelezés mellett a műszaki beszerzéseket, a teljes projekt előkészítését és tervezését, valamint a terület-előkészítés összes költségét is.

A pálya építésén több százan dolgoznak, részben helyiek, részben az ország más részeiből érkezők. Egyes speciális feladatokat külföldi szakemberek végeztek, bár lehetőség szerint magyar szakembereket bíztak meg. A tervek szerint az éles működés 2019 tavaszán indulhat.