Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Kétbillió forintot költöttek el tavaly a külföldi turisták Magyarországon

Infostart
2018. október 4. 16:51
Napi szinten és fejenként 15-16 ezer forintot költöttek nálunk átlagosan a külföldi turisták. Elsősorban fesztiválokra és a Forma-1-re jöttek, jellemzően Romániából, Németországból és Ausztriából.

Részletes adatokat közölt a Portfolio.hu a hazánkba áramló turizmus infrastruktúrájáról, irányáról és a külföldiek költéseiről.

Az adatokból kiderül, hogy a tavalyi 157 ezer álláshely (hotelek, utazási irodák, légitársaságok) idén négyezerrel nőhet, 17,4 millió turista érkezhet, 405 milliárd forintnyi tőkebefektetésre lehet számítani, a kikapcsolódási célú utak 91,2 százalékban vannak jelen az üzletiek 8,8 százaléka mellett, illetve

a teljes tavalyi költés (1949 milliárd forint) 73,2 százaléka külföldiektől származik, ez napi bontásban 15-16 ezer forint.

Az ágazat dinamikusan növekszik, amivel - a portál összefoglalója szerint - szükségszerűen lépést kell tartania a közlekedésfejlesztésnek, valamint több embert kell foglalkoztatni.

A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren csak augusztusban 1,527 millió utast regisztráltak, a nyarat egyébként is különlegesen erőssé tették a

fesztiválok és a Forma-1.

A fapadosok közül a Wizz Airnél mind az utasforgalom, mind a profit, 20 százalék feletti ütemben nőtt. A vasúti tervek terén nagy reményeket fűznek a Budapest-Pozsony-Brünn-Varsó vonalhoz, valamint a 2022-re ígért Ferihegy-Belváros gyorsvasúthoz is.

A külföldiek közül az Ausztriából érkezők költenek a legtöbbet nálunk, szorosan követik őket a németek, és csak kevéssel maradnak le a Romániából, illetve Szlovákiából érkezők. Érdekesség, hogy mind az utazások számát, mind az eltöltött napok számán Románia a listavezető - olvasható a Portfolio.hu-n.