Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Matolcsy György: Rajta vagyunk a pályán

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. szeptember 7. 10:17
Magyarország és a visegrádi országok mára a felzárkózás útján vannak - jelentette ki a jegybank elnöke egy Debreceni tanácskozáson.

A régió növekedési motorjának és az Unió sikertörténetének számít a visegrádi országok partnersége - hangsúlyozta Matolcsy György, aki beszédével megnyitotta 2007 után ismét a Debrecenben megrendezett három napos 56. Közgazdász Vándorgyűlést.

A Jegybank vezetője szerint a visegrádi partnerség országai megkezdték a gazdasági felzárkózást Nyugat-Európához.

"Ha képesek vagyunk néhány évtized alatt, a következő néhány évtized alatt

évi két százalékkal magasabb bruttó hazai termékbővülést elérni, mint a fejlett nyugat-európai országok, illetve az Európai Unió átlaga, akkor felzárkózunk.

Ha képesek vagyunk Ausztriához és Németországhoz képest két százalékos többletet elérni, akkor felzárkózunk, és a gazdasági teljesítmény minden életszínvonalbeli és életminőségbeli fordulat alapja, és ez megindult. Rajta vagyunk a felzárkózási pályán. Nem még egy fordulat kell, vagy még egy költségvetési konszolidáció, még egy monetáris politika, a fordulat megtörtént.

Kell egy folyamatos versenyképességi fordulat, de rajta vagyunk a pályán"

- üzente Matolcsy György.

A Jegybank elnöke szerint Magyarországnak van történelmi mélysége. Korunk nemesféme, megfogalmazása szerint a kreativitás, a nyersanyag pedig az adat. A történelem pedig bizonyítja, hogy a magyarok rátermettek, így ahogy a Jegybank kormányzója fogalmazott,

"leszünk még gazdagok és fejlettek".

Ezt azonban egyelőre több kihívás is nehezíti. A Matolcsy György elnöke 10 pontban összegezte ezeket, melyek szerinte egyben muníciót is jelentenek az ország számára.

"Van néhány kihívásunk. A 10 elmaradásunk Nyugat-Európához, vagy Közép-Európa nyugati feléhez mind igaz, de mind tartalék. Ez az igazi felzárkózási tartalékunk.

A gyors robotizáció elkerülhetetlen, és nélkülözhetetlen forrása a sikernek. Itt látszólag jobban állunk, ez is felzárkózási tartalék.

A termelékenységről igaz, amit tudunk, alacsony fordulatra van szükség. Nem egyszerre lehet ezt elérni, hanem mindazzal, ami ebben a 10 pontban együtt szerepel" - tette hozzá.

A további fejlődéshez pedig elengedhetetlen az észak-déli kereskedelmi integráció megteremtése. Matolcsy György végül kiemelte: a közép-európai régió 1995-2017 között megkétszerezte gazdasági súlyát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Matolcsy György: Rajta vagyunk a pályán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást